Gázaukció az E.ON-nál

Erdősi Csaba
2006. 04. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyílt, internetes árverésen kíván értékesíteni egymilliárd köbméter földgázt a Mol Földgázellátó Zrt. új tulajdonosa, az E.ON Ruhrgas. Az on-line aukcióra május negyedikén kerül sor. A részletekről ma konferencián ismertette az érdeklődő társaságokat – az aukción minden szabadpiaci fogyasztó, nemzetközi, illetve helyi kereskedő és gázszolgáltató részt vehet –, a tájékoztatás főként az árverés és kereskedelmi részleteire terjedt ki.
Az eladásra felkínált földgáz nyolcvan százaléka Beregdarócnál, húsz százaléka Baumgartennél érkezik az országba huszonöt-, ötven- és százmillió köbméteres „csomagokban”. A földgáz indulási ára a Mol Földgázellátó Rt. súlyozott beszerzési átlagárának 95 százaléka lesz. A szerződések 2006. július 1-jétől kezdődő hatállyal, két gázévre jönnek létre. Az évi egymilliárd köbméternyi földgáz aukciós értékesítését az EU versenyhivatala írta elő az E.ON–Mol földgázüzlet engedélyezési eljárásában. A hivatal azt is előírta, az éves földgázaukciós program keretében megvásárolt földgáznak az E.ON helyet biztosítson. A szabályozástól Brüsszel a hazai gázpiaci verseny élénkülését, a monopolisztikus piaci állapot megváltozását, s mindezeken keresztül az árak csökkenését várja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.