Gyurcsány Ferenc valódi arcát mutatta be tegnap este a Fidelitas XI. kerületi szervezete egy vidám április 4-i heppening keretében. A jelenlevőket Schneller Domonkos kerületi elnök köszöntötte, s beszédében kiemelte, hogy napjainkban a tájékoztatással nagyon nagy baj van. Majd közölte: azért gyűltünk össze, hogy bemutassuk Gyurcsány Ferenc elhallgatott melléfogásait. Rámutatott továbbá arra is, hogy a miniszterelnök nagy bajban van. Schneller Domonkos azt magyarázta, a kampány során azt sugallják a szocialisták, hogy a miniszterelnök a javunkat akarja, miénket, mert a szüleinkét már megkapta – mondta Schneller, aki úgy látja, mindannyiunk közös érdeke, hogy a miniszterelnök mentális állapotát visszanyerje. Ennek érdekében a Fidelitas a rendezvény alkalmával gyűjtést szervezett számára.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó