Hé, Magyarország, itt vagyunk!

A rabság keserű pirulája a felelősség hiánya – állapította meg tegnap Gyurcsány Ferenc, aki Kóka János SZDSZ-es jelölt mellett kampányolt. Kóka szerint a jelenlegi kormány hatalmon maradásának óriási előnye, hogy megbukik a Fidesz.

Czirják Imre
2006. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hé, Magyarország, itt vagyunk, gyerünk megcsinálni! – kiabálta Gyurcsány Ferenc tegnap Kóka János gazdasági miniszter néhány száz fős érdeklődőt vonzó választási fórumán. A kormányfő még olyanokat is mondott, hogy: „a rabság keserű pirulája a felelősség hiánya”. Előtte a Fidesz – általa interpretált – véleményét ecsetelte, és megállapította: a másik oldal nem érti, hogy „döntően piacalapú gazdaságban” élünk, ehelyett ott piac- és versenyellenes szónoklatok hangzanak el.
Gyurcsány szerint szocialisták és szabad demokraták közösek abban, hogy piacbarátok. Valamint partnernek tekintik egymást már most is, ami több esélyt ad nekik a folytatásra, azt szeretnék, ha megalakulna a második Gyurcsány-kormány. A két párt közös a harmadik Magyar Köztársaság iránti demokratikus elkötelezettségében is – állapította meg. Ugyanakkor mindenben mégsem értenek egyet, mert akkor „az egyik pártra nem lenne szükség”. Gyurcsány Ferenc egyéniben barátja-munkatársa, Kóka támogatására szólított fel, listán pedig az MSZP-t favorizálta.
Kóka János választókerületében (a budapesti I. kerületben és a II. kerület egy részében) a Kóka javára visszalépett MSZP-s jelölt, Molnár Zsolt plakátjait már átragasztották egy kis cetlivel, miszerint a szocialisták is a gazdasági miniszterre szavaznak. Kóka szerint hatalmas előny származik abból, ha ez a kormány hatalmon marad, mégpedig: akkor megbukik a Fidesz. Elővehetnek olyan problémákat, amelyekhez eddig nem nyúltak hozzá, mint például az egészségügy „félfeudális rendszerének” átalakítása. Az SZDSZ-es jelölt azt ígérte: ha megválasztják és 2009 áprilisáig nem sikerül rendbe rakni a Moszkva teret, a Várat, valamint eladni a budai Vár műemlék lakásait, akkor le fog mondani egyéni mandátumáról. Kóka egyéniben saját, listán pedig az SZDSZ támogatására szólított fel.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a választások tétje napi hárommilliárd forint európai uniós forrás. Úgy vélte, ha az SZDSZ nem kerül be a parlamentbe, akkor lesz kormányváltás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.