(Levelemet a XI. kerületi rendőr-kapitányság, azon belül is dr. Csellér Ferenc ezredes úr figyelmébe ajánlom.)
Április 1-jén este hatkor értünk haza a Villányi úti lakásunkba. Szemben velünk egy piros Suzuki riasztója szólt. Még este 9-kor is. Gondoltuk, felhívjuk a rendőrséget, keresse meg a tulajdonost, és figyelmeztesse, vagy ha nem találja, vitesse el az őrjöngő járművet. Kilenc alkalommal hívtuk a rendőröket az alábbi számokon: 443-5647 – közlekedésrendészet, 432-7300 – Készenléti Rendőrség, 384-8811 (ez fantomszámnak bizonyult) – Közlekedési Rendőrség Ügyelet, 112, 381-3312 – XI. ker.-i rendőrség, 209-3446, 381-4312 – Ménesi úti rendőrség.
Többször közölték, nyomoznak, s már kiderült, hogy nem magánemberé, hanem vállalaté, a személyt nem találják. Éjfél felé kértem, vigyék el a kocsit, hiszen gyakorlatukhoz tartozik, hogy a tilos helyen parkoló kocsikat elszállíttatják.
Aludni lehetetlen volt. Behurcoltam a matracomat a hallba, távolabb az utcától. A riasztó másnap délben, rövid szünet után újra kezdte. Újra hívtam a minket őrző és védő rendőrséget, hiába.
Elmentünk otthonról. Alkonyatkor tértünk vissza, a riasztó gyengén, de még szólt. A környező házak lakói addigra feliratokkal és jókívánságokkal látták el az autót.
Este észrevettük, hogy egy fiatalember takarítja az autót. Lementem. Kiderült, hogy mellettünk, két házzal odébb lakik. Bocsánatot kért a zavarásért, de nehezményezte, hogy összefirkálták és ragasztóval bekenték a szélvédőjét. Tájékoztattam arról, hogy kulturált országokban a motorháztetőt fölfeszítették volna, és széttépték volna az elektromos vezetéket. Most, harmadikán 10 óra körül felhívtam a XI. kerületi rendőrséget, és jelentettem, hogy befejeztem a nyomozást, közöltem a fent leírtakat. Velem közölték, hogy a nyomozás nincs megfelelően befejezve, mert nem tudom a tulajdonos nevét.
Dr. Csellér Ferenc rendőr ezredes úrnak, kerületem vezető rendőrének köszönöm, hogy levelemet elolvasta. Kívánok további sikereket, tisztelettel üdvözli:
Makovecz Imre
Budapest

Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán