Telefonon gratuláltak a Legfőbb Ügyészség vezetői – közölte kérdésünkre Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője, akit Sólyom László tegnap jelölt a legfőbb ügyészi tisztségre. Polt Péter megbízatása május 16-án lejár. Horányi lapunknak azt mondta: az új Országgyűlés megalakulásának várható dátumát figyelembe véve valószínűleg május végén döntenek a képviselők, elfogadják-e a személyét. „A meccs még nincs lefutva” – jegyezte meg, hiszen a parlamenti többség nem köteles megszavazni a köztársasági elnök jelöltjét.
Ismeretes: Sólyom László nem egyeztetett a szóba jöhető személyekről a pártfrakciókkal. Közleménye szerint azonban úgy látja, hogy Horányi Miklós „minden szakmai és egyéb feltételnek megfelel”. A jelölt megnevezésére azért most került sor, mert az államfő egy decemberi interjúban megígérte, a választás első fordulója előtt megnevezi a javasolt személyt.
A legfőbb ügyészjelölt közölte: nem gondolja, hogy a jelölés mostani bejelentése elbizonytalanítaná az ügyészi szervezetet.
*
Véleménye szerint a következő két hónapban a szervezeti egységek vezetői megfelelően ellátják majd a vádhatóság irányítását. Ez akkor is így van – nyilatkozta kérdésünkre –, ha feltételezik, hogy több vezető ügyészi poszton felvetődhet a személycsere lehetősége. Az államfő jelöltje úgy látja: az ügyészség igen magas szakmai színvonalon dolgozik. Azt azonban, hogy az elmúlt négy évben kialakított szervezeti kereteken kell-e változtatni, Horányi csak akkor dönti el, ha megválasztják, s legfőbb ügyészként közvetlen tapasztalatokat szerezhet. Az ügyészség presztízsén mindemellett javítani szeretne. „Messze távol minden politikától, ez a jelszavam” – szögezte le.
Megválasztása esetén Horányi Miklós a hatéves mandátumból öt évet tölthet a legfőbb ügyészi poszton – a megbízatás a 70 éves korig tarthat. A jogász szakember 1967-től ’70-ig a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) dolgozott, s egyúttal a bíróság KISZ-titkára volt. (Ebben az időben az 1956-os forradalmat követő megtorlásban katonai vérbírói szerepet betöltő Mátyás Miklós volt a PKKB elnöke.) Horányi ezután az Igazságügyi Minisztérium személyzeti osztályára került, oktatásüggyel foglalkozott. Majd 1974–79 között a Győri Járásbíróság elnökeként tevékenykedett. A Legfelsőbb Bíróságon 1991-ig ítélkezett. Ezután egy-egy francia, illetve amerikai multicég vezető jogásza és igazgatósági tagja lett. Polt Péter 2000-ben nevezte ki a Legfőbb Ügyészség sajtóosztályának vezetőjévé. Horányi jelenleg a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője. 2004-ben részt vett abban a szakbizottságban, amely Lamperth Mónika belügyminiszter vezetésével vízumügyekről tárgyalt az Amerikai Egyesült Államokban.
Megkeresésünkre a parlamenti pártok érdemben nem nyilatkoztak. A vádhatóság vezetőjét egyszerű többséggel választja meg a parlament.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok