időjárás 28°C Ábrahám 2022. augusztus 16.
logo

Kettős magyar győzelem: Milák arany-, Márton ezüstérmes Rómában

Indul a koalíciós alku

Munkatársunktól
2006.04.26. 22:00

Balatonőszödre vonulnak le ma az MSZP és az SZDSZ vezetői, valamint a kormánytagok a koalícióról értekezni. A két párt és a miniszterelnök tagadja, hogy személyi kérdésekről tárgyalnak, helyette a „nagy ellátórendszerek átalakításáról” beszélnek.

Ma kezdődnek a beharangozott koalíciós tárgyalások Balatonőszödön. A kétnapos öszszejövetelen részt vesznek a kormánytagok, az MSZP- és az SZDSZ-frakció vezetősége és szakértői, valamint a két párt elnöksége. A konferencia jellegű tárgyalásokat Gyurcsány Ferenc kormányfő beszéde nyitja meg, majd plenáris ülések és 8-10 kérdés köré szervezett szekcióülések jönnek „a nagy ellátórendszerek átalakításáról”.
Az MSZP és Gyurcsány továbbra is tagadja azt, hogy személyi kérdések szóba kerülnének az eseményen. Tegnap Gál J. Zoltán igyekezett például meggyőzni az MTI-n keresztül a közvéleményt, hogy nem pozíciókról lesz szó. Hasonlóan nyilatkozott az SZDSZ elnöke is. – Először a programról és a kormányzati struktúráról tárgyalnak és állapodnak meg a felek a koalíciós egyeztetéseken, azután jöhetnek szóba a személyi kérdések – mondta Kuncze Gábor. Közben azonban tovább folynak a találgatások arról, hogy kik milyen posztra lehetnek esélyesek, és egyáltalán hány és milyen tárcát kap az SZDSZ az új kormányban. Bárhogy is alakítják át ugyanis a kormány szerkezetét, a minisztériumok számának meghatározásánál tekintettel kell lenni erre is. A tárgyalások nem fejeződnek be Őszödön, a jövő héten folytatódnak.
Az MSZP május 20-ra hívta össze a kongresszusát, amelyen döntenek az SZDSZ-szel kötendő koalícióról – jelentette be tegnap Hiller István, az MSZP elnöke. Hiller ugyanakkor a választásokat követően sem lett a párt első embere, mert az őszi önkormányzati választásokig meghosszabbították a Gyurcsány Ferenc vezetése alatt álló Országos Választási Bizottság mandátumát. Ez a testület vezeti majd a szocialisták kampányát. Mint arról hírt adtunk: Gyurcsány valószínűleg átveszi majd a pártelnökséget Hillertől, aki kárpótlásul a kultusztárcával összevont oktatási minisztériumot kapja majd meg.

Érdekeket sértő reformok. A nagy ellátórendszerek reformja társadalmi csoportok sérelmével járhat – erről értekezett a blogján a minap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A megszorítások baljós árnyát előrevetítő eszmefuttatás szerint „az országra tekintettel” és érdekében végrehajtandó átalakítások „rövid távon” kifejezetten sérthetnek egyes társadalmi csoportokat.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.