Irán folytatja a dúsítást

Irán nem adja fel nukleáris programját – szögezte le újfent Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök a BBC beszámolója szerint hangsúlyozta, hogy az urándúsítás kizárólag békés célokat szolgál, a nemzetközi közösség azonban kitart amellett, hogy mind nagyobb nyomásgyakorlással próbáljon gátat vetni a folyamatnak. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója Teheránban tárgyal, a Biztonsági Tanács és Németország pedig kedden ül össze.

Hírösszefoglaló
2006. 04. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leginkább a kommunikáció frontjain jelent előretörést az elemzők szerint Irán részéről az a bejelentés, miszerint az ország az atomhatalmak sorába lépett. Az a tény azonban, hogy a perzsa államot a legszerényebb számítások szerint is öt év választja el attól, hogy több térségbeli országhoz hasonlóan képes legyen atombomba előállítására, nem befolyásolja a nyugati szövetségeseket abban, hogy minden diplomáciai erejüket latba vetve próbálják megakadályozni Irán valódi nukleáris hatalommá válását. A nagy visszhangot kiváltó iráni bejelentés hátterét vizsgálva többen is emlékeztetnek a New Yorker magazinban megjelent kiszivárogtatásra, miszerint az Egyesült Államok atomcsapást tervez az ország ellen.
A kommunikációs csata következő állomására kedden kerül sor Moszkvában, ahol az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagállama, Németországgal kiegészülve, vitatja meg az iráni atomdossziéval kapcsolatos teendőket. Igaz, az érintett országok egyelőre nem a legmagasabb szinten tárgyalnak, csupán illetékes minisztériumaik igazgatóit küldik az orosz fővárosba. A tanácskozás résztvevőinek mindazonáltal figyelembe kell venniük, hogy Teherán nem tekinti vitaalapnak az urándúsítás beszüntetését, hiszen kitart amellett, hogy a nukleáris energia felhasználására neki is éppolyan joga van, mint bárki másnak.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa korábban április 28-ig adott időt Iránnak urándúsító tevékenysége felfüggesztésére. Ezt a nyugati országok szorgalmazták, amelyek attól tartanak, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. Az Egyesült Államok és az Európai Unió politikusai is kitartanak eddigi álláspontjuk mellett, továbbra is szankciók bevezetését sürgetik Teherán ellen.
Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója már meg is érkezett Teheránba. Újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, azért utazott Iránba, hogy a nemzetközi közösség követeléseinek teljesítéséről és bizalomerősítő lépésekről tárgyaljon, beleértve az urándúsítás felfüggesztését is, amíg nem tisztázzák a vitatott kérdéseket. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy felújulnak a tárgyalások az iráni atomprogramról.
Mint arról már beszámoltunk, Irán kedden azt közölte, első ízben sikerült 3,5 százalékos, vagyis atomerőműben már felhasználható, atomfegyver-előállításhoz azonban alkalmatlan dúsított uránt előállítania. Mohammed Szaídi, az iráni atomenergetikai hivatal helyettes vezetője szerdán pedig megerősítette, hogy hazája hosszú távon ipari méretekben akar uránt dúsítani. Közölte, Teherán értesítette a NAÜ-t, hogy a termelésbővítés második fázisában – 2006 végéig – 3000 centrifugát akar üzembe helyezni Natanzban, a bővítés harmadik fázisában pedig nem kevesebb mint 54 ezret, ami már az ipari szintű termelés alapja lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.