Kálvária a VPOP-kritika miatt

Tolcsvai L. László
2006. 04. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fizetett hirdetésben szerette volna megfogalmazni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) számára nem túl hízelgő véleményét a Kelet-Magyarország című lapban a nyírpazonyi Takács Tibor, de a főszerkesztő-helyettes előbb megtiltotta a hirdetés közlését, mert szerinte ilyet csak pártok adhatnak fel. – Nem seftelek, nem járok át gyakran Ukrajnába, de ha mégis átruccannék északkeleti szomszédainkhoz, biztosan megunnám az életemet a hosszú várakozás, illetve a szabálytalan vámvizsgálati eljárások miatt – fogalmazott lapunknak a hirdető. Azt írta: „teljes a káosz a határon, s a szocialistáknak ezt is sikerült megcsinálniuk.”
Man László, a megyei napilap főszerkesztő-helyettese válaszában úgy fogalmazott, Takács Tibor pontosan állította, amikor azt mondta, nem vették fel a hirdetést. A médiaszakember úgy véli, csak a pártok jelenthetik meg politikai közlendőjüket a lap hasábjain, magánszemélyek ezt nem tehetik meg. Ezt a szabályt az osztrák tulajdonú Inform Média Kft. hozta, de közölte: a biztonság kedvéért a helyi választási bizottságot szintén megkérdezi a hirdetés közlésének feltételeiről. Néhány perc múlva a főszerkesztő-helyettes ismét megkereste lapunk munkatársát, s felhívta a figyelmet, az egyeztetések után nincs akadálya a Takács Tibor által megfogalmazott hirdetés közlésének a mai számban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.