Koncentrációs tábort tartottak fenn a britek

Szentesi Zöldi László
2006. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megrázó archív fényképeket tett közzé tegnapi számában a brit Guardian napilap. A második világháború után készült fotókon csontsovány, meggyötört német civilek láthatóak. A beszámoló szerint a brit hatóságok a hidegháború első éveiben politikai foglyokat kínoztak Németország területén. Az ügy különösen azért figyelemre méltó, mert hatvan év után először közölték a brit sajtóban a szóban forgó fényképsorozatot.
A felvételeken látható férfiak szemmel láthatóan éheztek, álmatlanságtól szenvedtek, és ütésnyomok látszottak testükön. További sorsuk ismeretlen; a Guardian mindenesetre szót ejt arról is, hogy egyeseket halálra éheztettek, illetve agyonvertek. A fényképeken szereplő foglyok feltételezett kommunisták voltak, akiket 1946-ban tartóztattak le, és a Szovjetunióra vonatkozó információkat próbáltak kiszedni belőlük. Kiderült az is, hogy több tucat nőt is letartóztattak.
Az ügy már csak azért is felháborodást szült Nagy-Britannia-szerte, mert sokakban még elevenen él az iraki foglyok megkínzása. Aligha meglepő, hogy többen is bocsánatkérést követelnek a brit hadügyminisztériumtól, amely egyelőre a külügyminisztériumra hárította a felelősséget, mondván, a kihallgatóközpontok egykoron hozzájuk tartoztak.
Időközben az is kiderült, hogy a fotósorozatot 1947 februárjában készítette egy tengerésztiszt, aki megelégelte a náci koncentrációs táborokéra emlékeztető módszereket. A védelmi minisztérium továbbra is visszatart olyan dokumentumokat, amelyek egy másik, London központjában 1945 és 1948 között működtetett titkos kihallgatóközpontról szólnak. Az illetékesek indoklása szerint azért nem adhatóak ki, mert azbeszt szennyezte be őket – szögezi le a brit napilap írása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.