Condoleezza Rice tegnap felszólította az irakiakat, vessenek véget a „politikai vákuumnak”, alakítsanak új egységkormányt – jelentette a CNN. Iraki látogatásának második napján az amerikai külügyminiszter – aki brit kollégájával, Jack Straw-val vasárnap titokban utazott Bagdadba – kifejtette, hogy a közel-keleti országnak olyan erős vezetőre van szüksége, aki kormányfőként képes egyesíteni a megosztott országot.
Rice és Straw sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy szunnita és síita vallású, illetve a kurd kisebbséget képviselő politikusokkal találkoztak. A tavaly december közepén rendezett iraki választásokat követően a parlamentbe jutott pártok ez idáig képtelenek voltak megegyezésre jutni az új miniszterelnök személyét és a kormány összetételét illetően. A választásokon győztes, síita vezetésű Egyesült Iraki Szövetség a jelenlegi kormányfőt, Ibráhim al-Dzsaafarit jelölte ismét a kabinet élére, ám kinevezésével a szunniták és a kurdok nem értettek egyet. Ők azt vetik Dzsaafari szemére, hogy átmeneti kormányfőként képtelen volt javítani a biztonsági helyzeten és az életszínvonalon.
Fontosnak tartottuk, hogy eljöjjünk és továbbítsuk üzenetünket, eljött annak az ideje, hogy a tárgyalások véget érjenek, a kormány megalakuljon” – hangoztatta Condoleezza Rice, aki egyben elmondta: nem az ő felelőssége meghatározni, ki lesz Irak miniszterelnöke. Ezt csak az irakiak határozhatják meg. Az amerikai és a brit külügyminiszter arról is beszélt, hogy a következő kormánynak véget kell vetnie a vallási alapon szerveződött fegyveres csoportok uralmának, amelyek a síiták és a szunniták közötti megtorlásos gyilkosságok mögött állnak.
Az utóbbi napokban ismét megszaporodtak az erőszakos cselekmények. Tegnap öt civil ruhás rendőrt és egy gyermeket öltek meg a dél-iraki Bászrában. Bagdadban egy civil meghalt és tízen megsebesültek két gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásától.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak