Ebben a hónapban sokan a korábban megszokottnál hamarabb kapták meg a családi pótlékot – jelezte több telefonáló is a Magyar Nemzetnek. Ezt erősíti meg az Index internetes hírújság is, amely a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a Pénzügyminisztérium (PM) utasításba adta, hogy április 7-ig, azaz az országgyűlési választások első fordulója előtti utolsó munkanapig mindenkinek meg kell kapnia a családi pótlékot. A tárca kérésére rendkívüli munkarenddel gyorsította a posta és az államkincstár a járandóság kifizetését.
Nem tudni pontosan, hogy a PM intézkedése miatt hányan kapták meg hamarabb a pénzt. Az Index informátorainak becslése szerint akár több százezren is lehetnek, akiknek a havi támogatás csak a jövő héten érkezett volna meg, a felsőbb utasításnak köszönhetően azonban ők már most hozzájutottak a pénzhez. A PM sajtóosztályán cáfolták a hírt, miszerint utasításukra előre hozták a kifizetéseket. Csak annyit közöltek: az eddigi menetrend szerint, határidőre, azaz e hónap 15-e előtt történik. A folyósításnak nincs meghatározott napja, a szabály csak annyi, hogy a jogosultaknak 15-ig kézhez kell kapniuk a pénzt – ezt Forgó Györgyné, a szociális tárca tájékoztatási főosztályának vezetője mondta a Magyar Nemzetnek, aki szintén nem erősítette meg, hogy központi utasításra megváltoztatták volna a kifizetés menetrendjét.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője lapunknak annyit mondott: a posta csupán kézbesíti a küldeményeket, azt a feladó dönti el, mikor szeretné célba juttatni, azaz mikor adja fel.
Az intézkedés nyilván nem véletlen, hiszen most emelt összegű családi pótlékot kapnak az érintettek. A járandóság emelését abból fedezte a kormány, hogy szinte teljesen megszüntette a családi adókedvezményt, és eltörölte a rendszeres gyermekvédelmi támogatást.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére