Lelassult az ügymenet

Munkatársainktól
2006. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több órát kellett várakozni egyes külképviseleteken vasárnap, mire a regisztrált választók leadhatták szavazataikat. A lassú ügymenetet többen felháborodással fogadták, s voltak, akik fel is adták a sorban állást. A külképviseleti szavazáson az Országos Választási Iroda (OVI) közlése szerint végül 84,43 százalékos volt a részvétel, a névjegyzékbe vett 8112 választó közül 6849-en adták le voksukat.
Egy lapunknak nyilatkozó szavazó szerint Nagy-Britannia magyar nagykövetségén az épület első emeletétől egészen az utcáig kígyózott a választók sora, így aki a korai órákban nem adta le voksát, annak közel három órát kellett az épületben töltenie. Sokan a hivatalos urnazárásig, este hétig sem tudtak szavazni, ám aki a megadott időpontig beállt a sorba, azt még beengedték. A követség listáján egyébként összesen 1247 választó neve szerepelt.
Hasonló helyzet alakult ki a belga fővárosban is, ahol mindössze négytagú bizottság és két szavazófülke fogadta a szavazni kívánó mintegy hatszáz magyar állampolgárt. Igaz, a gyermekekkel érkezőket soron kívül regisztálták. A folyamat elhúzódásának okát a jelenlevők a bonyolult adminisztrációban látták, hiszen a szavazóknak először egy adatlapot kellett kitölteniük, amit elhelyeztek egy aláírt nagy borítékban. Ugyanebbe került bele egy kis boríték, ami magát a szavazólapot tartalmazza.
Az OVI vezetője, Rytkó Emília tegnapi tájékoztatóján a Magyarországon megszokottnál jóval hoszszabb ügymenetet szintén az adminisztratív előírásokkal magyarázta. Elmondta továbbá, hogy a külképviseleteken használt szavazóurnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük Budapestre, különben az azokban elhelyezett szavazatok érvénytelennek minősülnek.

Romániában is voksoltak. A Romániában választásra jelentkezett 188 magyar állampolgár közül vasárnap 159 személy adta le voksát a szavazás: a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátuson, valamint a bukaresti nagykövetségen. A külképviseletek vezetői lapunknak elmondták: zavartalanul, incidensmentesen zajlott a szavazás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.