Magosz: Nemzeti szövetkezetet!

Munkatársunktól
2006. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke tegnap bejelentette, hogy a kormányváltást követően meg kívánják alapítani a Nemzeti Gazdaszövetkezetet. Ángyán József szakértő a szervezet sajtótájékoztatóján azt közölte: az EU szociális élelmiszerprogramját a kormányzó pártok választási kampánycélokra használják. Az egyetemi oktató szerint lényegesen korábban lehetett volna csatlakozni a programhoz, ám szerinte ez azért nem történt meg, mert ezt választási célokra szerették volna kihasználni.
A Magosz ismét sérelmezte, hogy a Hernád menti gazdák még mindig nem kapták meg a 2003-as árvíz kapcsán megígért kárenyhítést. Jakab kiemelte, hogy az agrártárca vezetője által az utóbbi hetekben megígért gazdaságonkénti 750 ezer forintos kárenyhítés rendkívül kicsi, ennél többre lenne szükség. Az utóbbi években ugyanis mintegy tízmilliárd forintos kár keletkezett a Hernád mentén a mezőgazdasági területeken. Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára a távirati irodának tagadta, hogy az EU szociális élelmiszerprogramjának magyarországi végrehajtását kampányszempontok befolyásolták volna. A Hernád menti gazdák kárenyhítéséről az államtitkár elmondta, hogy az ott élő gazdálkodók csak minimális támogatást kaphatnak. Ez nem igényel uniós jóváhagyást, és gazdánként legfeljebb 750 ezer forint lehet. Pásztohy szerint az agrárkormányzat ezért is kezdeményezte az úgynevezett nemzeti kárenyhítési alap létrehozását, amellyel az ilyen károkat enyhíteni lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.