Matuska szelleme itt kísért

Olvasónktól
2006. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bombasztikus hírnek szánták, hogy a budapesti nagygyűléseken és általában a kampányban robbantásokat fognak végrehajtani. Mindezt nem akárki közölte, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Elnéztem a mellette álló belügyminiszter asszonyt, az országos főkapitányt, és neves egyetemi professzorom jut eszembe. A nonverbális jelek szinte üvöltik: a főrendőr három dologtól szenved. Miniszterelnökétől, közvetlen főnökétől, és az orra alá dugott mikrofontól. A tábornok szakmailag túlképzett ahhoz, hogy nevét adja a belpolitikai cirkuszhoz.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a nemzetbiztonsági kabinet elnöke állítása szerint azért nem hívta össze a testületet, mert Gyurcsány Ferenc olyan horderejű kérdésként kezeli az ügyet, hogy egyedül akar meghozni minden döntést. Egy ország, egy ember. Egy magát demokratikusnak nevezett államban ilyenkor rászakad a plafon a miniszterelnökre. Nálunk nem. Ismereteim szerint közvetlen környezetében vannak értelmesen gondolkodó emberek is. Valaki szólhatna neki, miniszterelnök úr! Baj van nemcsak a csomag tartalmával, hanem a csomagolással is. A kisantant megszűnt, Benes, Ceausescu, Meciar a múlté, sőt a hortobágyi madarakat lövöldöző cimborájuk sem laposztó mostanában. Szlovákia önálló nemzetállammá válásának érzelmileg is túlfűtött időszakában volt ugyan egy nacionalista hatalmi elit, amely titkosszolgálatát is felhasználta a kisebbségben lévő magyarság ellen, de határain belül. Ekkor fordultak meg tengelyük körül többek között a felvidéki megyék is, felborítva az etnikai egyensúlyt. A mai napig nincs konkrét bizonyíték arra, hogy a nyolc évvel ezelőtti robbantássorozatnak szlovákok a végrehajtói, vagy értelmi szerzői. Arra is felhívhatná valaki Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy a köztörvényes bűnözés olyan messze áll az állam elleni bűncselekményektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Csak nem attól fél Gyurcsány Ferenc, hogy lesz valaki, aki nem állt be vazallusai sorába, és értelmes kérdésekkel pillanatok alatt romba dönti összeesküvés-elméletének eme silány produktumát? Nem kell ettől félnie. Ha a gazdaság nem is, dübörög a szervilizmus. Marsallokká előléptetett, és állami kitüntetésekkel teleaggatott titkosszolgálati vezetők vezényszóra bólogatnak még ilyen esetben is, amikor nyilvánvaló a szakmai nonszensz.
Több évtizedes titkosszolgálati múlt van mögöttem. Van némi fogalmam többek között a szlovák titkosszolgálat múltjáról és jelenéről. Minden felelősségem tudatában kijelentem, hogy jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem beavatkozzanak a magyarországi belpolitikai csatározásokba. Ennek a garnitúrának már semmi köze a régiekhez. Pozsonyban volt alkalmam találkozni velük, korrekt tárgyalópartnerek, érdekeink közösek. Nem tudom feltűnt e valakinek, hogy nincs egyetlen szlovák titkosszolgálati vezető sem, aki megerősítette volna a robbantások előkészületére utaló információkat.
Valakinek, valakiknek nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy félelemben tartsanak minket, és hogy alaposan összezavarják az emberek fejét. Nem fog sikerülni egyik sem.
Mózes Miklós
Székesfehérvár

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.