Napi sajtószemle

2006. 04. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reuters
Orbán Viktor, az ellenzék vezetője megindította kampányát a választások második fordulójára, de elemzők szerint kicsi az esélye a győzelemre – írja a brit hírügynökség. A párt egyik legsikeresebb körzetéből, Vásárosnaményból Orbán Viktornak címzett levélben ez olvasható: „Nézzél szembe a tényekkel, Viktor, ezt a megméretést a jelenlegi felállásban és felfogásban nincs esélyünk megnyerni! A te tartalékaid kifogytak, üzeneteid nem szólítanak már meg újabb választókat… Bocsáss meg, de a te további sorsod ebben a helyzetben másodlagos” – idéz a Reuters a levélből, majd pedig Kiszely Zoltán politológust, aki szerint Orbánnak az első forduló utáni taktikája (hogy lemondott volna a miniszterelnöki posztról) egyszerűen nem volt elegendő, és ezért vallott kudarcot.


The New York Times
Példátlan kihívást jelent Donald H. Rumsfeld amerikai védelmi miniszter részére, hogy egyre több nyugállományú tábornok követeli lemondását. Az ifj. Charles H. Swannack vezérőrnagy – aki még 2004-ben az Irakban harcoló amerikai légideszantosok egyik parancsnoka volt – tegnapelőtt csatlakozott ötödikként azon tábornokokhoz, akik nyilvánosan követelték Rumsfeld visszavonulását. John Riggs hadseregtábornok csütörtökön csatlakozott a lemondást követelőkhöz – olvasható a vezető amerikai lapban. Swannack szerint Rumsfeld végzetes hibákat követett el a Szaddám Huszein ellen folyó háborúban. A Fehér Ház szerint a bírálatok csupán tükrözik az Irakban folyó háború miatti feszültségeket.


Lemonde
Az olasz választásokon nyertes Romano Prodinak a vezető francia lapban írt cikkében ez is olvasható: „Véleményük szerint az iraki beavatkozás helytelen és igazolhatatlan volt, sohasem találtak tömegpusztító fegyvereket; nem kerestek nemzetközi legitimitást a támadásra, és végül a háború nemhogy csökkentette a terrorizmust, hanem növelte. Vissza fogjuk vonni csapatainkat Irakból egy törvényes bagdadi kormánnyal való egyeztetés alapján, és civileket küldünk oda, hogy segítsenek Iraknak infrastruktúrája és intézményei újjáépítésében.”


La Libre
A belga lap szerint a jövőbeni Prodi-kormánynak nem lesz hosszú élete, tekintettel rendkívül ellentmondásos programjaira és reformjaira.

*****
A holland kormány fokozatosan megnyitja az új EU-tagok polgárai előtt munkapiacát.


Economist.com
A globális brit hetilap arra figyelmeztet, hogy Prodi nem szabadpiaci liberális és hogy tizenhárom pártból összeálló koalíciójából kettő ortodox kommunista, amelyek zsigerileg ellenállnak a gazdasági reformoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.