Vitázni jött a pápai gyerek, ám előtte szívhez szóló hangon köszönte meg az árvízi védekezők munkáját. (Azt is mondta, hogy Gyerünk, Magyarország!, de ez már csak a hab a torkán.)
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ám ősz bárd helyett a vérnyomás emelkedik, merthogy a gátakon zsákoló emberek főképpen azért zsákolnak most, mert Gyurcsány „Látom, viszem, akarom” Ferenc kitüntetésekre osztogatta el azt pénzt, amit vészhelyzetben kellene előrángatni a költségvetés négy sarkából. Ígértek pedig gátakat is annak idején, ám erről beszélni manapság populizmus, múltba fordulás és gyűlöletkeltés szokta mondani Gyurcsány „Kislány? Igen, megtalálom” Ferenc.
Izgett-mozgott a pápai gyerek, emelgette a mutatóujját, elcsuklott a hangja, messziről jött ember, mondta Orbán Viktorra, ő, aki tényleg közelről jött, egyenesen az MSZP kongresszusáról, ahol a nyűgös választók megkerülésével emelték pajzsra az elvtársak, az a pár száz. Kioktatott minket a pápai gyerek, mintha előadó lenne a nyugalmazott adóellenőrök Nomentana-kurzusán, beszélt szépről-jóról, amit csináltak. Próbált tevékeny lenni, de csak feszült volt, mint Grósz Károly a Sportcsarnokban.
Fölényes volt Feri, és nyegle, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg volt elégedve uszoda, lift, csillár jól működik, csak hát a luxuslimuzin lett hengerfejes, köpi az olajat. Az is.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról