A gátakon nem Fidesz-aktivistákra, hanem segítő állampolgárokra van szükség – jelentette ki Persányi Miklós vízügyi miniszter tegnap Budapesten. Hozzátette: az árvízi veszélyhelyzetet nem szabad politikai kampánycélokra használni. A Fideszre célozva arra figyelmeztetett, valótlan állításokkal szükségtelen a pánikkeltés, a katasztrófapolitizálás. A helyzet stabilizálódik, a kormány ellenőrzése alatt tartja a szükséges intézkedéseket, így nincs szükség a Fidesz részéről pártbizottságok alakítására, az árvízi helyzet elemzésére. A Fidesz szerint Persányi otromba módon megbántotta mindazokat, akik önként jelentkeztek, hogy segítsék a fenyegető árvíz elleni védekezést. – Senki nem azért ment a gátakra, hogy politikai nézeteit népszerűsítse – írja közleményben a Fidesz, hozzáfűzve: sajnálják, hogy Persányi politikai kampánytémává silányítja az árvízi helyzetet.
Előzőleg ötmillió forintot adományozott a Fidesz a fővárosi árvízi kárelhárításra a Szövetség vasárnapi nagygyűlésén összegyűjtött pénzből. Az összegről kiállított jelképes csekket Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője adta át Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek. A főpolgármester-helyettes és a Fidesz fővárosi frakcióvezetője megállapodott abban, hogy az adományt 400-500 család kárainak enyhítésére fordítják majd a budapesti Vöröskereszten keresztül. Minden fillér számít, bajban van a város – mondta Ikvai-Szabó.
Sms-adományvonal. A Fidesz folytatja a gyűjtést az árvízkárosultak számára. Rogán Antal, az ellenzéki párt kampányfőnöke bejelentette, hogy aki a Fidesz szót sms-ben elküldi a 1784-es emelt díjas számra, az üzenetenként 288 forinttal támogatja az árvízkárosultakat. A Szövetség egy karitatív szervezet segítségével juttatja majd el az érintetteknek az ily módon összegyűlt pénzt.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról