Egy igaz rendőr
Szentkirályi
A szocialisták hét végi gyűlésén valaki komolyan vette Gyurcsány bombafenyegetését; egy öregasszony kitárta szatyrát. A rendőr látható undorral azt mondta neki, mutassa meg annak, aki bombáról beszélt. Épphogy nem köpött…
Élő kutyát dobtak dögkútba
Ismét zárt dögkútba dobott élő kutyát találtak Tolna megyében, ezúttal Bogyiszlón. Egy saját ebét kereső idős ember vette észre a reszkető állatot, majd szólt az állatvédő alapítványnak és a tolnai rendőrőrsnek. A fiatal terriert menhelyen ápolják. A rendőrség eljárást indít ismeretlen elkövető ellen állatkínzás miatt. (MTI)
Kigyulladt a mártélyi polgármester portája
Meggyújtották a mártélyi polgármester házának kerítését vasárnap éjjel. Az ismeretlen elkövetők a kerítés mentén három méter hosszan gyúlékony anyagot locsoltak szét, és petárdákat is a közelbe készítettek. A rendőrség a helyszínen egy ajándék zacskóban kettétört kenyeret talált, amelyet akár üzenetként is lehet értelmezni. Tekintettel az eset körülményeire, a rendőrök fokozott járőri szolgálatot látnak el a településen. (MTI)
Egy tonna kokaint rejtett a vitorlás
Egy tonna kokaint találtak tegnap a spanyol nyomozók egy német vitorlás hajó padlójába rejtve az Atlanti-óceánon, a nyílt vízen. A hajó kétfős legénységét – két német állampolgárt, egy Alméria központtal működő csempészhálózat tagjait – őrizetbe vették, csakúgy, mint egy orosz cinkosukat a szárazföldön. A kábítószert feltehetőleg Hollandiában szerették volna kirakodni. (MTI)
Támaszpontra zuhant az óriásgép
Tizenhét emberrel a fedélzetén lezuhant tegnap egy C–5-ös típusú katonai teherszállító repülőgép az egyesült államokbeli Dover légi támaszpontján. Egy szemtanú közlése szerint a szerencsétlenül járt gép pilótafülkéje leszakadt a törzsről. Tíz embert sérülésekkel kórházba szállítottak, közöttük a járóképeseket is. (MTI)
Újabb madárkóreset Egyiptomban
Nyolcra emelkedett Egyiptomban a madárinfluenzával fertőzött emberek száma; a legutóbbi négy fertőzés tényét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) brit laboratóriuma is megerősítette. (MTI)
Csúcsnyeremény az európai lottón
Csaknem húszmilliárd forintot nyert az európai EuroMillions lottón egy belga játékos. A főnyeremény hat héten át halmozódott, és így elérte a 75 753 123 eurót. (MTI)
Rekordra készül a vak francia pilóta
Hosszútávrepülésre készül egy vak pilóta, és ezzel be kíván jutni a Guinness-rekordok könyvébe. Egymotoros gépével júniusban 1800 kilométert tesz meg Franciaország fölött Luc Costermans, aki két éve balesetben vesztette el látását. (MTI)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére