Röviden

Tadics elítélte a szerb támadást Elítélte a vajdasági magyarellenes támadást Borisz Tadics szerb elnök. Az államfői hivatal a csütörtökön Szabadkán megkéselt magyar fiú esetére utalva szombaton nyilatkozatot adott ki, gyors és hatékony nyomozást követelve, hogy megtalálják és megbüntessék az elkövetőket. Tadics hangsúlyozta: az államnak egyformán kell védenie összes állampolgára biztonságát. (MTI) Ostrom alatt a magyar egyetem Nem ért egyet az új, önálló magyar egyetem létrehozásával a román oktatási miniszter. A tárcavezető egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón kifejtette: jelenleg Romániában a kisebbségek számára – a többségi nemzethez hasonlóan – minden feltétel adott a tanuláshoz. Szerinte Romániában nem korlátozzák az anyanyelvi oktatást. (MTI) Leépítő multicégek Komoly szerepet játszhatna a munkahelyteremtésben a járulékcsökkentés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Parragh László úgy látja: a kis- és a középvállalati szektor erősítésével lehetne a foglalkoztatást növelni. A 8000 cég megkérdezésével készült kamarai felmérésből az derült ki, hogy a nemzetközi piacra termelő, 250 fő fölött foglalkoztató, jellemzően multinacionális cégek nagyon erős termelékenységjavulással számolnak, és ennek következtében létszámleépítést terveznek. (Magyar Rádió)

MTI
2006. 04. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.