Nem vált kampánytémává a bíróságok működése – jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke tegnap Lovasberényben, a Fejér megyei összbírói értekezlet szünetében tartott sajtótájékoztatóján. Lomnici Zoltán elmondta: a Legfelsőbb Bíróságon már félszázhoz közelít a választással kapcsolatos ügyekben meghozott határozatok száma. Jól működnek a választási ügyeket illetően a megyei bíróságok is, amit az is jelez, hogy az érintett felek elfogadják a döntéseiket. Hozzátette: bár a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kollégiumában történik a választási ügyek elbírálása, ahol ő is ítélkezik és vezeti az egyik tanácsot, a választási kampány idején személyesen nem vesz részt a választási ügyekkel kapcsolatos ítélkezésben. Mégpedig azért nem, hogy ne legyen belőle politikai vita, ha „olyan döntést hoz a Legfelsőbb Bíróság elnöke által vezetett tanács, amelyik valamilyen szempontból, akár egyik, akár másik oldalon vitatott, (…) ne legyen olyan, hogy az a Legfelsőbb Bíróság álláspontja.” „Olyan döntést hoztam, hogy ebben a munkafázisban nem veszek részt az ítélkezésben, éppen a politikai semlegesség demonstrálására” – fogalmazott Lomnici Zoltán.
Az LB elnöke elmondta: bár találkozik olyan döntésekkel, amelyekkel személy szerint nem ért egyet, de a demokratikus jogállamokban és az Európai Unióban alapvető követelmény, hogy a bírósági vezető a más által hozott döntésekbe semmiképpen ne szóljon bele. Szavai szerint fontosak azok a vélemények, amelyek megjelennek az ítéletekkel kapcsolatban, de „a bíró csak a jogszabálynak és a lelkiismeretének van alávetve, és az etikai kódex külön felhívja a figyelmet arra, hogy (…) a sajtónyilvánosság nem befolyásolhatja az ítélkezést”. Mint mondta, a bírósági tevékenységet, a bíráskodás függetlenségét folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az Európai Unió, amely a magyar igazságszolgáltatást függetlennek, szakszerűnek, hatékonynak és eurokonformnak tartja.

Nemzetellenes farkasfalka rontott rá a Csík Zenekar énekesnőjére