Sokkolták a gazdasági minisztert

Dénes Zoltán
2006. 04. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egykulcsos adó és az euró 2010-es bevezetését ígérte Kóka János gazdasági miniszter a Magyar Külgazdasági Szövetség tegnapi közgyűlésén. Véleménye szerint több száz milliárd forintot lehetne megspórolni, ha az államigazgatásban és az egészségügyben „hatékonyságvezérelt” kultúrát sikerülne bevezetni. Szerinte az egészségügyben 200 milliárd forintot lehet megspórolni, ha megszüntetik a „lopást, a pazarlást és a mutyit”. Példaként említette az alá tartozó gazdasági minisztériumot, ahol szerinte az apparátust sikerült átállítani a gazdasági szemléletre. Ezzel szemben egy felszólaló arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy a pályázati elbírálás továbbra is nagyon hosszadalmas, ráadásul egyáltalán nem tapasztaltak javulást a kifizetések terén sem, ott is jellemző a több hónapos csúszás. Kóka e figyelmeztetést sokkolónak nevezte, mert mint mondta, kollégái olyan kimutatásokat toltak elé, amelyek azt bizonyítják, hogy az elbírálás ideje megfeleződött. A nyertes pályázatok utáni kifizetések késlekedéséről pedig szerinte nem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tehet, amely abban érdekelt, hogy a pénzek eljussanak a cégekhez, hanem – mondta Kóka János – a Magyar Államkincstár, amely nem érdekelt abban, hogy kifizesse a pénzeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.