A kormányt bírálták a Duna alsó szakaszán és a Bodrog mentén is. Összeállításunkból kiderül: az Állami Számvevőszék már tavaly figyelmeztetett az elmaradt beruházások okozta veszélyre, a tiszai Vásárhelyi-terv elemeiből pedig egyetlenegyet sem valósítottak meg.
Tegnap megkezdődött a Duna lassú apadása, ám a folyón újabb árhullám várható. A Dunakanyarban, Budapesten és Tolna megyében továbbra is küzdenek az árral, Szentendrén a töltés átszakadásától tartanak. Ezért kiépítették a második védvonalat. Persányi Miklós közben felszólította a Fidesz politikusait, hogy hagyják el a gátakat. Az ellenzéki párt képviselői úgy látják: a környezetvédelmi és vízügyi miniszter megsértette az önzetlenül dolgozó embereket. A Fidesz továbbra is részt vesz a védekezésben, s egy segélyvonallal is támogatja a bajbajutottakat.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása