Tanulmányok tízmilliókért a MeH-ben

Több mint ötvenmillió forint értékben rendelt meg tanulmányokat a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a választási kampány hajrájában, amikor érdemi kormányzati munka már nem folyt.

2006. 04. 27. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kancellária honlapján nyilvánosságra hozott adatokból kitűnik: az egyik szerencsés az Ithaka Információs Társadalom Oktató és Kutató Kht. lett, amely a Modern, szolgáltató állammodellek című szakmai anyagáért 18,4 millió forintot kapott március végén. Az Ithaka Kht. egyik alapítója Dessewffy Tibor, aki a miniszterelnökkel szívélyes kapcsolatokat ápoló Demos Magyarország Alapítvány elnöke. (A 2005-ben megalakult Demos önmagát pártoktól függetlennek titulálja, ugyanakkor beszédes tény, hogy ez a szervezet adta ki Gyurcsány Ferenc Útközben című könyvét, illetve a Demos védőszárnyai alatt induló politikusképző intézet avatásán maga a kormányfő mondott ünnepi beszédet.) A csaknem húszmillió forintot kasszírozó Ithaka felügyelőbizottságában foglal helyet Hammer Ferenc, aki szintén a Demos egyik alapítója.
A Demos mellett Dessewffy Tibor tavaly óta a kancellária tulajdonában lévő Kopint-Datorg Rt.-ben is felbukkan mint cégjegyzésre jogosult személy.
*
Ez csupán annyiban érdekes, hogy a piackutatással foglalkozó Kopint-Datorg is kivette a részét a MeH tízmilliós tanulmánydömpingjéből: Az informatikai szolgáltatások elterjedését gátló tényezők a kormányzati munkában és a közigazgatásban című anyagért 22,6 millió forintot kaptak.
Tízmillió forintot fizetett a MeH Az e-kormányzati koordináció hatékonysága növelésének perspektívái címet viselő munkáért az IQSYS Informatikai Rt.-nek. Ez a társaság a KFKI-csoporthoz tartozik, amelynek elnöke Szlankó János. Szlankó 1992 és 1997 között Kapolyi László szocialista multimilliárdos egyik vállalkozásának felügyelőbizottsági tagja volt. Csaknem kilencmillió forintért készített tanulmányt az R&S 2002 Consulting Tanácsadó Kft., amelynek ügyvezetője Rónavári-Kedves László, aki a munkaügyi minisztérium távmunkatanácsának egyik szakértője.
Eközben a MeH ismét munkához segítette az Eötvös Károly Közpolitikai Kht.-t, amelynek ezúttal az lesz a feladata, hogy öt és fél millió forintért szaktanácsokat adjon az adatvédelmi jogszabályoknak egyes kormányzati portálokon való érvényesülésével kapcsolatban. A kht. ügyvezetője Majtényi László, aki a Horn-kormány idején adatvédelmi biztos volt, Dornbach Alajos SZDSZ-es politikus pedig a felügyelőbizottság tagja. Emlékezetes, a társaság 2004-ben a kancelláriától öt-, az informatikai minisztériumtól pedig 18,5 millió forintos megrendelést kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.