Teraszok

Javában folyik Hamvas Béla életműsorozatának kiadása, a 22. kötet a könyvhétre várható, sokan mégis úgy vélik, a Hamvas-kultusz leáldozott. Dúl Antalt, a hamvasi szellemiség közvetítőjét, az életműsorozat szerkesztőjét arról kérdeztük, valóban megcsappant-e az érdeklődés az író eszméi iránt.

Itt csupán a korszenvedélyek mozgásáról, a felszín hullámzásáról van szó – mondja Dúl Antal. – Ha a lefojtott palackból kihúzzák a dugót, a túlnyomás nagy robajjal tör ki. Hamvassal is ez történt a kilencvenes évek elején, de ez a rövid divathullám alig jelentett valamit. A szövegek mélyrétege akkor is keveseknek nyílt meg. Keleten van egy ősi példázat: ha vívómester érkezik a faluba, kivonulnak eléje, és nagy ünneplés közepette viszik a piactérre, majd díszkísérettel vezetik ki a faluból. Ha bölcs érkezik a faluba, mintha semmi sem történt volna, észrevétlenül, egymagában halad át a falun. Nem volt teljesen hiábavaló a Hamvas körüli divat, mozgalom, felhajtás sem, de az életműnek ennél jóval nagyobb a jelentősége és hatása. Hamvas Béla olyan szellemi távlatot és tágasságot teremtett a magyar és a nyugati kultúrában, amelyet őelőtte idehaza senki és külföldön is csak kevesen. Alapfogalmakat sikerült tisztáznia. Keleten például a szellem emberét bodhiszattvának hívják, és egy egész kultúra háttértudata kapcsolódik hozzá. Hamvas viszont úgy fogalmaz, hogy a bodhiszattva nem más, mint a normális ember. Szerény és igénytelen megjelölés? De mélyebbre megy bármilyen más meghatározásnál.
– Hamvas azt mondja: nem szentnek, hősnek vagy bölcsnek kell lenni, hanem normálisnak.
– Bölcs, hős, szent, ezek szűkös kategóriák számára, neki nagyobb becsvágya volt: normális akart lenni. Lényegében új világ szellemi alapjait kívánta lerakni. Nem a felszíni mozgásokat kell nézni, hanem azt, hogy a mélyben milyen változásokat hozott az életműve. Fontos, hogy a palackból kiszabadulhatott a szellem, de ami ma történik, az már jóval mélyebb alapozás. Szavai, gondolkodásmódja, szellemi horizontja úgy jelenik meg a legkülönfélébb tudatszintű emberek megnyilatkozásaiban, hogy talán nem is tudják azok hamvasi eredetét. Hamvas Béla olyan átfogó szemléletet kívánt kiépíteni, amely túlemelkedik a nemzettudaton, a vallásokon, a kultúrákon, a művészeten, a korszellemen, sőt a Nyugat–Kelet problematikán is. Hogyan is fogalmazott? Ahhoz, hogy a dolgokat rendbe tegyem, a gyökereimet tízezer évre kell visszanövesztenem. A legmélyebb rétegekben kezdte az életrend megtisztítását.
– Számomra az is döbbenetes, hogy mennyire egyedül áll a magyar glóbuszon. A másik huszadik századi magyar óriás, Németh László nem lóg ki a sorból, Hamvas azonban teljesen társtalannak tűnik.
– Hatását tekintve nem társtalan, hiszen rengeteg embernek a szellemi közösség érzését adta és adja a mai napig. Ráadásul a világkultúra szintjén Hamvas egyáltalán nincs egyedül, tökéletesen beleilleszkedik az egyetemes világrend mozgásába. Egyik kiindulópontja az volt, hogy más közösséget, mint az egyetemes emberiség, nem fogadhat el. De azzal egyetértek, hogy a magyar kultúrában valóban egyedül áll. Sokakkal járt hosszabb-rövidebb ideig közös szellemi úton, köztük volt Németh László, Gulyás Pál, Szabó Lajos, Tábor Béla, Kerényi Károly, Szerb Antal, Várkonyi Nándor. Weöres Sándorhoz meleg barátság fűzte, sőt Weöres mindvégig a mesterének tekintette. Hamvas teljes mértékben magyarnak vallotta magát, és a magyarság problematikáját külön könyvben, Az öt géniuszban sok szempontból meg is világította. Ahogy háborúban mindig vannak felderítők, akik száz kilométerekkel a hadtestek előtt járnak, ugyanígy áll a társadalom is a szellemi óriásokkal, kiemelkedő művészekkel. Közhely, de tény, hogy ők mindig ötven–száz évvel megelőzik korukat.
– Sajnos a társadalom többnyire legjobb elméit zárja kalodába…
– Igen, aztán ötven év múltán elkezdi sejteni, hogy mit gondolt például József Attila, Bartók Béla vagy Paul Klee. Amikor Bartók és Klee élt és alkotott, elfajzottnak minősítették művészetüket. Persze nem az ötven vagy száz év előny a lényeg, hanem a bázis, amelyre valaki élete súlypontját helyezi. A felszín, a periféria és a centrum viszonyát Európa még mindig nem tisztázta. Európának legfeljebb néhány misztikusa, kiemelkedő művésze volt, aki ezt egészen világosan látta.
– Mit jelent ez a bizonyos centrum? Hamvas úgy fogalmazott: mindenhol tengely van. Mit értett ezen?
– Mindenki közös alapját. Lényegében azt, hogy az ember élete nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik, hanem egyetlen fókuszba, a lét idő fölötti rendjébe illeszkedik. A tudat, az egyetemes szellem önmagát kibocsátja, majd visszaveszi. Ez a keleti tanítás lényege. Isten és az ember közös centrumban van. Nincs két középpont, külön a teremtménynek és külön Istennek. Európában csak mostanában kezd derengeni az az egységtudat, amellyel az olyan misztikusok, mint Eckhart mester, Böhme, Keresztes Szent János, Suzo, Tauler tisztában voltak. De itt, Európában ők mindig peremhelyzetbe kényszerültek. Keleten a misztika, a vallás és a filozófia sosem került szembe egymással. Soha nem gondolták, hogy kívül, a mindenség határain messze túl létezne egy mindenható szellemi valóság, Isten. A misztikusok és a keleti archaikus hagyomány mindig úgy tudta, hogy Isten nem kívül van, hanem minden lénynek és dolognak éppen a legbenső centruma. Az én és Isten azonosságának több évezredes tudását Európa most kezdi megemészteni. Hamvas ezért mondta, hogy a gyökereit tízezer évre kell visszanövesztenie. Ennek a szemléleti különbségnek ugyanis sokkal konkrétabb, húsba vágóbb következményei vannak, mint gondolnánk. Mik ezek? Félelem, szorongás, tudatlanság, perspektívahiány, félreinformáltság. Mintha tehetetlen, véges lényként születnénk a földre, és a kínzó probléma egész életünkön át elkísér, hogy mi végre vagyunk itt, és mi az élet értelme. Egységtudat nélkül nincs kiút. Hamvas szerint az emberek mindennapi félelmei mögött van egy még nagyobb félelem: az üdv elvesztése. Ez vallásos megfogalmazásnak tűnik, de Hamvas nem vallásos értelemben alkalmazta. Az ember nem látja tisztán az életfeladatát. És ebben sem tanultság, sem tehetség, sem szorgalom nem segít. Csak az számít, hogy spirituális ösztönei mennyire épek, mert akkor a legtávolabbi perifériáról is a centrum felé haladhat.
– Akár úgy is, ha helyesen ápolom a motorbiciklimet, erről szól Robert M. Pirsig híres könyve…
– Hamvas azt vette át a Kelettől, ami nem időhöz kötött. Le kellett róla hámoznia a kuriózumokat, az egzotikumot, és meg kellett találnia azt, ami benne egyetemes. Ugyanígy a nyugati kultúrában is. A szellemi ember arról ismerhető fel, hogy nem elméletei és bölcsességei vannak, hanem jelenléte, akár a motorkerékpár-ápolásban. Tudja, mit jelent etimológiailag a brahman, a világszellem a hindu hagyományban? Az egyik magyarázat szerint a bri szótőből ered, amely azt jelenti: éppen most keletkezik. Hamvas észrevette, hogy ez a tudás Európában is megvan, éspedig az evangéliumokban. Jézus nem hagyott számunkra bölcs teóriákat, világmagyarázatokat, filozófiát, egyszerűen teljes lényével jelen volt.
– Hamvas Béla kereszténynek tartotta magát. Hogyan tudta ezt közös nevezőre hozni a keleti hagyományokkal?
– Azt vallotta, hogy a hagyomány legteljesebb formájában az evangéliumokban van jelen. Jézus is az atman–brahman, én és isten egységtudatáról beszél, de ő úgy fogalmaz: Az Atya és én egyek vagyunk, vagy: aki engem lát, az Atyát látja. Hasonlata a szőlőtőről és a szőlővesszőről nem szorul magyarázatra.
– Mekkora ma Hamvas olvasóközönsége? Hány példányban fogynak az életműsorozat kötetei?
– Kialakult olvasóközönsége van, amelyet 40–50 ezerre becsülök. Úgy mondják, hogy tíz szimpatizáns közül csak egy vesz könyvet, tehát ötezer példányt kell kiadni. Általában három- és hétezer példány között fogynak a kötetei.
– És az utánnyomások?
– Többnyire háromezer példányban adjuk ki újra a köteteit. Az összkiadás eltartja önmagát, sőt egy kis raktárirodát meg engem is, és kitermeli a következő kötet költségeit.
– Ez nem akármilyen teljesítmény egy ilyen nehéz szerzőtől. Milyen az életműsorozat fogadtatása?
– Hamvas életműve nem tartozik a kortárs irodalom úgynevezett főáramlatába, ennek megfelelően kritikai fogadtatása elenyésző. Ennek ellenére fantasztikus kezdeményezések vannak. Most például Mainzban egy filozófustársaság rábukkant, és Magyarországra akarnak jönni, hogy kongresszust tartsanak. Csak hát idehaza kevesen értenek hozzá. Egyetemen nem tanítják, már csak azért sem, mert semmiféle kategóriába nem fér bele, szépirodalomból, filozófiából, kultúrtörténetből egyaránt kilóg. Jobb híján tudattisztító műnek lehet nevezni az írásait. Noha valóban nehéz szerző, azért vannak könnyebben befogadható esszéi is, amelyek szintén zseniálisak. Egyes gimnáziumokba bevitték ezeket a tanárok, és a diákok értették, élvezték. Ilyen többek között a Jázmin és olaj, a Gyümölcsóra, a Jóisten uzsonnája vagy a Rántott leves.
– A könyvhétre jelenik meg a 22. kötet, Az ősök csarnoka befejező része. Hány kötetre lehet még számítani?
– Úgy látom, a teljes életmű harminckötetes lesz. De a terjedelem folyamatosan bővül. Annak idején, amikor Kemény Katalinnal elkezdtük, még csak huszonkét kötetre gondoltunk. Az ősök csarnoka negyedik, záró kötete után Hamvas szatirikus írásait tesszük közzé: Nehéz nem szatírát írni, Nem mind arany, ami réz, Ördöngösök és más írások. Egyik, a harmincas években született szatírájának elképesztő a politikai aktualitása. Olyan, akár egy minapi parlamenti tudósítás.
– Közismert, hogy Hamvas a szocializmus egyik nagy üldözöttje volt. Hogyan lehetett az asztalfióknak írni ekkora életművet?
– Hamvas Bélának az írás volt a realizációs technikája. Írásjógának is nevezhetném. Rendkívül gyors, asszociatív gondolkodása volt, és ha leírta gondolatait, akkor fegyelmeznie kellett magát. A Tabula Smaragdinát például úgy írta, hogy Szentendrén a teraszokat kapálta, és ha megírt egy problémát, utána kapált egy sort. De végzett igazi meditációs gyakorlatokat is: reggelente kiült az árokpartra, és csendben szemlélődött. A felesége, Kemény Katalin gyakran megfigyelte, hogy sétája közben lassú légzőgyakorlatokat végez. Szellemi ember aligha képzelhető el kontemplatív élet nélkül.