Újfent az olasz parlamenti választások során elkövetett állítólagos visszaéléseket emlegette szerda este Silvio Berlusconi jobboldali miniszterelnök, a hivatalos eredmény szerint győztes balközép ellenzék vezetője viszont a hatalomból való távozásra szólította fel Berlusconit. Berlusconi Rómában újságírók előtt azt hangoztatta, hogy „sok csalás” árnyékolta be a vasárnap és hétfőn rendezett választásokat. A szavazatok egy részének újraszámlálását követelő politikus biztosnak mondta magát abban, hogy a visszaélések miatt változnia kell a voksolás végeredményének. Erősíteni látszik érvelésüket az a körülmény, hogy szerdán érvényes szavazólapokkal teli urnákat találtak egy római utcán. A jobboldal 80 ezer szavazatot számoltatna újra, ebből mintegy 43 ezer a képviselőházi választásokra vonatkozó voks. (A balközép koalíció alig több mint 25 ezres szavazatkülönbséggel győzött a parlament alsóházában.) A jobbközép koalíció szerint amíg a vitatott szavazatokat nem ellenőrzik, senki nem kiálthatja ki magát győztesnek. Prodi furcsának nevezte, hogy éppen Berlusconi hangoztat kételyeket, holott az ő kormányának belügyminisztériuma tette közzé a szavazatszámlálási adatokat. Prodi nem látja veszélyben koalíciójának győzelmét. Sajtóhírek szerint Carlo Azeglio Ciampi államfő nem hajlandó aláírni azt a javaslatot, amely alapján újraszámolnának mintegy 1,1 millió szavazatot.
Berlusconi szavait enyhíteni igyekezett egy nappal később a Forza Italia párt kampányfőnöke, aki a jobboldal választási veresége kapcsán már csak tévedéseket említett csalások helyett. Denis Verdini a párt főhadiszállásán Berlusconi vezetésével tartott tanácskozás után megerősítette: ellenőrizni kívánják a szavazatokat, de nem beszélnek csalásról, csak tévedésekről. A kampányfőnök egyúttal azzal vádolta az újságírókat, hogy ők adták a miniszterelnök szájába a csalás szót.
A kormányfő szavaira reagálva Romano Prodi, az olasz balközép pártszövetség vezetője Bolognában híveinek győzelmi ünnepségén azt hangoztatta, hogy kétség sem férhet a balközép választási győzelméhez, és a hatalomból való távozásra szólította fel Berlusconit. A viták ellenére már érkeztek Prodihoz gratulációk. Az Egyesült Államok viszont egyelőre visszatartja gratulációját, mondván, hogy a választási folyamat még nem ért véget.
Háborús őrület Brüsszelben: gazdák tüntettek, Orbán Viktor védi a békét – napi összefoglaló















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!