A médiaüzletből jól ismert Zolcer János korábban több televíziós műsor producereként is feltűnt; leginkább Zolcer TV nevű cégét ismerik. Az upn.gov.sk nevű szlovák kormányzati internetes adatbázis szerint Jan Zolczer, akinek születési helye és ideje megegyezik Zolcer Jánoséval, 1987. február 9-ig Jadran fedőnéven a csehszlovák kommunista titkosszolgálat állambiztonsági ügynökeként tevékenykedett.
*
Zolcer János lapunknak elmondta: soha semmilyen titkos tevékenységet nem végzett a csehszlovák titkosszolgálatnak. Az adatok megegyezését kommentálva Zolcer kiemelte: „Én nem cz-vel írom a nevem.” – Amikor a dokumentumban említett Jan Zolczer a titkosszolgálatnak dolgozott, én már Jugoszláviába disszidáltam – mondta a producer. Ennek tükrében érdekes egybeesés, hogy a nyilvántartás szerint a Jan Zolczerként említett ügynök Jadran, vagyis Adria néven végezte tevékenységét. Zolcer elmondta: fogalma sincs, hogy a saját nevét – leszámítva annak írásmódját – viselő, vele azonos születési hellyel és idővel rendelkező, az ő akkori tartózkodási helyét is jelentő Jadran fedőnevű titkos ügynök kicsoda. – Nem én vagyok, az biztos. Ha nem tudnak olyan dokumentumot mutatni, amely az én ügynöki munkámat bizonyítja, perelni fogok – nyilatkozta Zolcer, aki Csehszlovákiában újságíróként dolgozott. Mint elmondta: „Egyetlen jelentést sem fognak találni soha, én a kommunista diktatúrából elmenekültem, és nem kiszolgáltam azt.”
Korábban napvilágot látott, hogy a Duna TV az Autonómia csatorna idei működtetésére csaknem félmilliárd forintot szán. Az új adó gazdálkodása azonban meglehetősen átláthatatlan. Szeles Pál, a televízió szóvivője elmondta: az Autonómia csatorna a Duna TV éves működési keretének átcsoportosításával jut forrásokhoz. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a televízió 2006-os üzleti tervében – külön költségvetési egységként – nem is szerepel az Autonómia csatorna. Így több Duna TV-s dolgozó szerint csak a belső pénztologatásokon múlik, hogy éppen mennyi jut az új adóra.
Zolcer János azon kevesek közé tartozik, aki pozíciójából adódóan átláthatja az Autonómia csatorna gazdálkodását. A Duna TV súlyos anyagi helyzetét a közelmúltban csak drasztikus megszorításokkal sikerült stabilizálni; így például mintegy száz dolgozójától vált meg a magyarság televíziója. Mindemellett mégis jutott 500 millió forint arra, hogy egy alig nézett csatornát indítsanak – ennek produkciós menedzseri feladatait látja el a vállalkozó Zolcer. Cselényi László, a Duna TV elnöke nemrégiben maga is úgy nyilatkozott, hogy „egyelőre létrehozzuk a láthatatlan televíziót”. A médium elnöke – akinek havi fizetését éppen a minap emelte meg a kuratórium elnöksége 1,9-ről kétmillió forintra – korábban tagadta, hogy Zolcer a médiaérdekeltségein keresztül részesedne az Autonómia csatornára szánt összegekből.
Ursula von der Leyen csak a baloldali nagykoalíció támogatásával folytathatja politikáját
