Éjféltől kezdetét vette az országgyűlési választások első fordulóját megelőző kampánycsend. A pártok, a jelöltek nem népszerűsíthetik tovább programjaikat, s a média ehhez nem adhat segítséget. A választások zavartalanságát, tisztaságát és törvényességét a választási bizottságok és a bíróságok garantálják, ám mindez nem valósulhat meg a kellő ellenőrzés nélkül. Az idei választások kapcsán aggályok fogalmazódtak meg az úgynevezett láncszavazás miatt s azért is, mert a lakóhelyüktől távol voksolók akár megkétszerezhetik egy-egy párt vagy jelölt szavazóbázisát. Egyelőre nem világos, hogy az árvíz sújtotta területeken minden feltétel meglesz-e a szavazáshoz. Az előzetes eredményt vasárnap este közzéteszik. A televíziós és rádiós csatornák választási műsorai holnap este hét órától kezdődnek, folyamatosan tudósítanak a beérkező eredményekről, és ismertetik az előzetes közvélemény-kutatási adatokat. Sólyom László ma délben rádió- és televízióbeszédben hív fel a választáson való részvételre – tudatta Wéber Ferenc, az államfői hivatal sajtófőnöke. A köztársasági elnök beszédét a Sándor-palota erkélyén rögzítették.
Részletek a 3. oldalon

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”