Védelem az aljas rágalmak ellen

Szeretnénk a holt becsületét megvédeni az aljas rágalmakkal szemben, és szeretnénk erőt meríteni példájából – ezzel indokolta Bíró László püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora a Prohászka Ottokár-emlékkonferencia megrendezését szombaton.

Joó István
2006. 04. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Prohászka-emlékév keretében rendezett tudományos tanácskozáson Szabó Ferenc jezsuita páter az 1927-ben elhunyt püspök, író, államférfi életművéből kiemelte többek között szociális tanítását: „Ez a próféta fél évszázaddal megelőzte a II. vatikáni zsinat korszerűsítési programját.” Szabó Ferenc végigvezette hallgatóságát a Prohászka-kutatás kommunizmus alatti sanyarú szakaszán, megállapítva, hogy a székesfehérvári püspököt a marxista történettudomány úgyszólván leírta. A két fő vád kommunizmusellenessége és állítólagos antiszemitizmusa volt.
Utóbbi tárgykörben tartott előadásában Orvos Levente somogysámsoni plébános úgy fogalmazott: Prohászka Ottokár nem volt mai értelemben vett antiszemita, hanem erkölcsileg bírálta a zsidóságnak azt a hitét vesztett részét, amely „elementáris társadalomformáló és egyéni érvényesülési lehetőséget látott meg az ateizmusban”. Bemutatta, hogy neves korabeli zsidó származású gondolkodók (Tábor Béla, Jászi Oszkár, Szabó Ervin) sokszor hasonló érvekkel bírálták közösségük zsidó emancipáció utáni fejlődési irányát. Orvos Levente nem kerülte meg azt a mozzanatot, amiért ma is legtöbbet támadják a püspök-politikust: tudniillik hogy támogatta az 1920-as – az egyetemi beiratkozásról, konkrétan: a zsidók felvételi számarányának korlátozásáról szóló – numerus clausus törvényt. Az előadó szerint ezzel nem az akkori lakosság öt százalékát kitevő, de az egyetemeken 35-49 százalékos reprezentációjú, „tehetősebb és nagyobb érvényesülési készséggel rendelkező” zsidók jogfosztását, hanem a nem zsidó alsóbb néposztályok (köztük a frontról hazaérkezett fiatalok) jogvédelmét kívánta szolgálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.