Visszaélésre ad módot az igazolás

A választójog egyik bizonytalan kérdése, amely akár csalásra is módot adhat: miként lehet a lakóhelytől távol szavazni. A válasz: igazolást kell kérni a lakóhely jegyzőjétől.

2006. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkésőbb április 7-én délután négy óráig a jegyző arról ad ki igazolást a választópolgárnak, hogy kérésére törölték a lakóhelye szerinti névjegyzékből, s az igazolás felmutatásával az első vagy a második fordulóban, esetleg mindkettőben másik településen szavazhat. (A két forduló között már nem lehet igazolást kérni.) Ha a megjelölt település több választókerületből áll, a máshonnan érkező választásra jogosult ott szavaz, ahol akar. Sőt, megteheti, hogy április 9-én az egyik, 23-án pedig egy másik választókerületbe megy el. Az igazoláson ugyanis a jogszabály alapján kizárólag a település nevét tünteti fel. Az OVB egy beadvány nyomán nemrég úgy döntött, a rendelkezés adta jogokat nem lehet állásfoglalással korlátozni. Budapesten az egyik kerületből a másikba is átmehet valaki szavazni. Bár Kőbányán például két választókerület található, a X. kerületi lakos igazolással a XI. kerületben is voksolhat a három választókerület közül bármelyikben.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője szerint a kettős szavazás kizárható. Az igazolásokról számítógépes nyilvántartást vezetnek az érintett település és a darabszám feltüntetésével. Ezekkel az adatokkal egybevetik azt a közlést, amely a szavazókörökből érkezik arról: hány személyt vettek fel az igazolással voksoló polgárok listájára. A megjelenőktől a szavazókörben elveszik az igazolást, s ennek alapján külön listát állítanak ki. Ha a jelzés szerint többen szavaztak igazolással, mint ahányan igazolást kaptak, akkor bűncselekmény történt, s megteszik a feljelentést. Az anomáliák oka az, hogy a lakóhelytől távol nem a lakóhely képviselőjére és listájára szavazhat a polgár, mert a másik településen pénzügyi és technikai okból – nem kap ennek megfelelő szavazólapot. Ezt eddig csak a külképviseleti választáson tudták megoldani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.