2009-ig még gondolkodik az unió

MTI
2006. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az unió külügyminiszterei szombaton támogatták, hogy a tagországok egy évvel meghoszszabbítsák az EU alkotmányozási folyamatában tavaly óta érvényesített „gondolkodási” időszakot, és állást foglaltak amellett, hogy az unió alapszerződését legkésőbb 2009-ben juttassák érvényre. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter sajtónyilatkozatban számolt be arról, hogy a 25-ök külügyminisztereinek a Bécs melletti Klosterneuburgban tartott tanácskozásán az alkotmány hatálybalépésével kapcsolatban 2009-et minősítették határidőnek, és senki nem beszélt 2010-es vagy 2011-es határidőről. Hozzáfűzte: egyetlen külügyminiszter sem beszélt arról, hogy halott lenne az unió alapszerződése.
Somogyi Ferenc szerint viszont nem érdemes céldátumot meghatározni az unió alkotmányának érvénybe lépésével kapcsolatban. A magyar külügyminiszter úgy látja, semmi érdemi változás nem történt az utóbbi időben, amely több esélyt adna a ratifikálásra. Úgy magyarázta, hogy a ratifikálási folyamattal kapcsolatban „inkább viszszafelé érdemes kalkulálni” azzal, hogy az európai parlamenti választásokat kellene olyan mérföldkőnek tekinteni, hogy addig ezeket (a ratifikálással kapcsolatos) az ügyeket rendezni tudják.

EU-felhívás Kínának. Az emberi jogok tiszteletben tartására, ezen belül a börtönökben alkalmazott kínzások beszüntetésére és a halálbüntetés felülvizsgálatára sarkallta az Európai Unió Kínát. Értesülések szerint az unió képviselői felrótták Pekingnek a sajtószabadság, a vallásszabadság és a kisebbségi jogok csorbulását. Kína lépéseket ígért az uniónak a kérdéses területeken.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.