A 23 milliárdos per

Tegnap megkezdődött a Kulcsár Attila nevével fémjelzett monstre büntetőper tárgyalása. Az ügy méretét és bonyolultságát jelzi, hogy a bírónak két órájába telt a hetvenoldalas vádirat ismertetése, azt megbecsülni sem tudjuk, hogy vajon hány álmatlan éjszakájába telt áttanulmányozni a per 165 ezer oldalnyi iratanyagát, amely 22 vádlott sorsát és több mint nyolcmilliárd forintnyi kár megtérülését döntheti el.
A sajtó várhatóan fokozott figyelemmel tünteti ki a bírósági pert, hiszen 2003 júniusában még úgy látszott: az autópálya-építésekre szánt milliárdokból törvénysértő módon a Pannonplast nevű cég tőzsdei felvásárlása miatt kirobbant botrányba simán belebukik a Medgyessy-kormány. De nem. A kormányfő ugyan bukott, de nem ebbe, majd a botrányban felbukkant rejtélyes és nagy hatalmú Gyurcsányihoz kísértetiesen hasonló nevű Gyurcsány Ferenc emelkedhetett a miniszterelnöki székbe.
A politika legfelső szintjeit súroló botrány sztorijának epizódjai mint egy banánköztársaságban játszódó, a szórakoztató politikai krimit sem nélkülöző szappanopera játszódtak le előttünk. A képzeletbeli forgatókönyvíró végig tobzódott az ötletekben, a befejezetlennek tűnő sorozat utolsó darabjáig nem tudta eldönteni, kiből is formálja meg végül az igazi hős szerepét. A seprűnyéllel agyba-főbe vert Szász Károlyból, aki kivizsgálta és feltárta a Pannonplast-ügyet, vagy Kulcsár Attilából, a kőművesinasból lett nagy hatalmú banktisztviselőből, aki úgy járt be a kancelláriára a minisztériumi politikai hatalmasságokhoz, mintha hazamenne? Vagy sokkal inkább Gyuszi taxis legyen az igazi hős, aki zacskókban hordta szét a százmilliókat, vagy az arab pénzváltók sajátos belvárosi figurái, vagy a konzuli rendszámú autókon furikázó modern kori aranymosók, akiknek a kézitáskájában egy off-shore cég számlatömbje lapult? A kőműves brókernél milliókat befektető, volt háromperhármas közszolgálati sztárriporter figurája csak tovább színesíti a sztorit, bár mellékszereplőnek sem utolsó karakter a műkereskedő politikai újságíró.
Nyilvánvaló, hogy a kőműves bróker és a Gyuszi taxis figurája mellett a kesze-kusza és zavaros szappanopera végére elsikkadt az ügy lényege, hogy tudniillik költségvetésből autópályára szánt milliárdokat forgattak meg a tőzsdén a politikai közéletből is jól ismert ügyfélkör javára, sőt egy füst alatt a bróker-boszorkánykonyhának helyet adó anyabankot is megkopasztották nyolcmilliárddal. Az ellenzék mégsem használta fel a botrányos ügyet az egyébként több-kevesebb sikerrel alkalmazott negatív kampányában. Érthető ez, hiszen a kampány finisében a bizonytalan (szociológusok szerint nagyon szegény és iskolázatlan) szavazóknak reménytelen feladat lett volna elmagyarázni a bonyolult ügy lényegét. Talán csak annyit értettek volna meg belőle, hogy a polgári oldal már megint a szegény kőművest, Gyuszi taxist meg a népszerű riportert támadja.
A kormánypárti legkedveltebb napilap bűnügyi szakújságírója is talált egy lehetséges magyarázatot arra, miért nem borította rá a kormánypárti oldalra az egész Kulcsár-ügyet az ellenzék. Eszerint: „Ma már nyílt titok, hogy Kulcsár és társai a szemben álló politikai erők mindegyikével »jóban voltak«, ide is, oda is tettek szívességeket.” Értjük a szándékot, folyosói pletykákra hivatkozva előbb-utóbb a megoszlási arány „nyílt titok” lesz, megelőző csapásként ajánljuk a Dávid által kihirdetett hetven-harmincat.
Komolyra fordítva a szót: akárhogy nézem is a vádlottak listáját, amely a szocialista belügyminiszter által irányított rendőrség megfeszített nyomozati munkájával nyerte el végső formáját, nem találok rajta egyetlen jobboldali erőt képviselő személyt sem. Hacsak Gyuszi taxis nem a Fideszre húzta be hatalmas politikai erővel az ikszet. Bizalmunk töretlen a törvénykező magyar bíróságban és az ügyeket feltáró és nem elkenő magyar sajtóban. Előbb-utóbb fény derül az igazságra ebben az ügyben is, sőt arra is, hogy ki is volt valójában az a Gyurcsányi…