A folytatásban bízva

Némi iróniával élve jó oldaluk is van a mélypontoknak: innen csak felemelkedni lehet. A magyar–magyar kapcsolatok az utóbbi két esztendőben – de elsősorban a kettős állampolgárságról döntő népszavazás után – olyan szintre jutottak, amely példátlan a rendszerváltozás utáni időszakban. A választási eredmény ismeretében értelmetlen újra felsorolni a Gyurcsány-kormány romboló nemzetpolitikai tevékenységét. Adott egy helyzet, amelyből most a kiutat kell keresni, s ehhez a kétségtelenül kellemetlen szituációhoz kell valahogyan alkalmazkodniuk mindazoknak, akik továbbra is őszintén gondolják a határon túliak iránti elkötelezettséget.
Azzal mindenki tisztában lehet, hogy a folytatásra felhatalmazást kapó balliberális kabinet nem fog önmagától alapvető változást kezdeményezni a kisebbségben élő magyarok helyzetének kezelését illetően. Ennek már hangot is adott a Miniszterelnöki Hivatal határon túli ügyekkel megbízott exállamtitkára. Szabó Vilmos szerint nem várható erre vonatkozó meglepetés az új kormányprogramban. A kérdés most már csak az, hajlandó lesz-e Gyurcsány Ferenc legalább a Magyar Állandó Értekezlet összehívására, vagy végleg jegelni kívánja azt a fajta egyeztetést, amelyre még Horn Gyula és Medgyessy Péter is igényt tartott. Mert tárgyalás nélkül a minimális közös nevezőnek az esélye sem lehet meg.
A köztársasági elnök megtette az első lépést a konszenzuskeresés felé. A Sándor-palotában megrendezett tegnapi egyeztetés nem csak az anyaországi pártoknak szólt. A meghívottak a határon túli társadalomtudomány és civil szféra ismert képviselői voltak, akik mögött odahaza sem áll politikai szervezet, így nem kerülhettek abba a kényszerhelyzetbe, hogy az óvatos mérlegelés vagy öncenzúra miatt korlátozzák véleményüket. Az utóbbi esztendőkben a szomszédos országokban élő magyar közösségekben is érezhető volt egyfajta igény a politikához nagyon szorosan kötődő képviseletek részbeni kiváltására. Látni kell, hogy az egyébként rendkívül fontos egység sok esetben a változatlanság irányába vezet. Hisz addig, amíg Romániában vagy Szlovákiában a magyar szövetség/párt szavazói révén parlamenti képviselethez tud jutni, nem érzi a változtatás szükségességét. A törvényhozásban való jelenlét esetleges elvesztése azonban már túl nagy ár a váltás megtételének felismeréséhez. E csapdahelyzetből jelenthet kiutat a civil szféra nyomásgyakorló aktivitásának megerősödése, s ilyen jellegű elmozdulások érzékelhetők is voltak az utóbbi időszakban a határon túli magyarok körében.
Egy minimális konszenzusra épülő nemzetpolitikának meg kell határoznia azokat a pilléreket, amelyek a különböző országokban és ezáltal más-más helyzetekben lévő magyar közösségek számára jövőképet, kapaszkodót, elérendő célokat fogalmaznak meg, de ezzel párhuzamosan mindennapos megoldáskeresésre, politikai jelenlétre is szükség van. Tegnap Sólyom László első körben politikamentes képet kapott a határon túliak helyzetéről s az ő jövőképükről. A kezdeményezésnek csak akkor volt értelme, ha azt határozott folytatás, azaz a tájékozódás után – az alkotmányos jogkörök keretein belüli – politikai szerepvállalás is követi. Bízzunk benne, hogy a környezetvédelem terén közismerten hajthatatlan államfői hozzáállás a nemzetpolitikában is érvényesül.