Több százmillió font egyszeri hűségjutalmat és meredek osztalékemelést ígért tegnap részvényeseinek az átvételi kísérletek elutasítása fejében a Budapest Airportot is birtokló – a nagyvonalú ajánlat miatt hitelminősítői részről már előre leminősítéssel fenyegetett – brit BAA repülőtér-üzemeltető. A cég ugyanakkor „teljes meglepetéssel” vette tudomásul, hogy a brit versenyhivatal vizsgálatot fontolgat a nagy-britanniai helyzettel kapcsolatban. Ez utóbbi hatására meredeken, 8 font alá gyengült csütörtökön a BAA részvénye Londonban.
A BAA által közzétett, a részvényeseknek elküldött levél szerint „nyilvánvaló”, hogy a cég értéke meghaladja a részvényenkénti 940 pennyt; ez tízmilliárd dolláros tőkeértéknek felel meg. A vállalatra pályázó spanyol Ferrovial-csoport érvényben lévő, részvényenként 8,10 fontos – a BAA-t 8,75 milliárd fontra értékelő –, immár ellenséges ajánlata Marcus Agius BAA-elnök szerint „még csak meg sem közelíti” a brit vállalat valós értékét. A részvényeseknek tegnap kiküldött levél – hasonlóan a nemrégiben postázott, szintén a Ferrovial-ajánlat elvetésére ösztönző első levélhez – hangsúlyosan említi a cég portfóliójának elemei között a Budapest Airportot, amely a vállalatvezetés szerint a BAA Londonon kívüli repülőtér-üzletágát „méret alapján megháromszorozta”. A levél szerint a Londonon kívüli repülőtéri befektetések megtérülése általában is jobb, mint a hazaiaké.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!