Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa nagyon komoly politikai ígéretet kapott Gyurcsány Ferenc kormányfőtől és Veres János pénzügyminisztertől arra, hogy a kormány szeptemberig olyan konvergenciaprogramot dolgoz ki, amely a hiány megfelelő mértékű csökkentését célozza – számolt be lapunknak Becsey Zsolt néppárti képviselő, az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának magyar tagja a szakbizottság tegnapi, zárt üléséről. Almunia a fenti választ arra a kérdésre kapta, hogy miként tudja a biztos a magyar kormányt jobb költségvetési politikára szorítani anélkül, hogy Magyarországot szankciókkal kellene sújtani (például a felzárkózási alapok felfüggesztésével), amelyeknek a lakosság inná meg a levét. Más források azt is megemlítik, hogy a magyar kormány Brüsszelnek azonnali intézkedéseket ígért.
A szakbizottságban meglehetősen éles vita bontakozott ki arról, hogy míg az Európai Bizottság a jövő év elejétől Szlovénia euróövezeti csatlakozását ajánlotta az Európai Tanácsnak, addig Litvánia hasonló kérését elutasította azon az alapon, hogy a balti ország az inflációs követelményt éppen csak nem tudta teljesíteni. Becsey szerint ez rossz precedens, hiszen Magyarország is áldozata lehet e merev megközelítésnek; e kifogásnak a szakbizottság több tagja is hangot adott. A képviselő szerint ez a politika erősen késleltetné az új tagországok csatlakozását az euróövezethez.
A kormány mindent megígért
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!