A német Lufthansa a Star Alliance-ba csábítja a szibériai KrasAir körüli AiRUniont, amelyet azonban jelenleg saját összekovácsolása köt le, s csak ennek megvalósulása után fog dönteni arról, melyik globális légi szövetséghez csatlakozzék.
– Ezzel a kérdéssel egyelőre nem foglalkozunk, csak az AiRUnion szövetség tagjainak teljes egyesülése után következik majd az a lépés, hogy csatlakozzunk valamelyik globális légi szövetséghez – mondta a KrasAir szóvivőnője tegnap a távirati irodának. Olga Trapeznyikova azokat a sajtójelentéseket kommentálta, amelyek szerint Wolfgang Mayerhuber Lufthansa-vezér másfél hónapja levélben tudatta German Gref orosz gazdasági miniszterrel, hogy a német csoport a KrasAirből és négy másik orosz légitársaságból formálódó holdingban látja jövendő partnerét a Star Alliance keretében.
Levelében Mayerhuber megjegyezte, hogy a Lufthansa szinte minden együttműködést beszüntetett az orosz nemzeti légitársasággal, az Aeroflottal, amely áprilisban az Air France vezette SkyTeamhez csatlakozott – mondta a Kommerszant című lapnak Gref tanácsadója, Igor Konykov, aki szerint a Star Alliance és az AiRUnion között már voltak tárgyalások.
Bár az Aeroflot eredetileg le akarta nyelni a KrasAirt is, egyelőre mérsékelte étvágyát. Valerij Okulov vezérigazgató három hete jelezte, hogy az Aeroflot beéri a Dalavia, a Vlagyivosztokavia és néhány más kisebb konkurens légitársaság állami pakettjeinek kivásárlásával. Médiajelentések szerint Vlagyimir Putyin elnök előzetes áldását adta az AiRUnion fúziós tervére. Mindamellett, mint a Centrinvest-csoport elemzője megjegyezte, az AiRUnion egyelőre nem vált egységes légitársasággá, még ha a gazdasági és a közlekedési tárca támogatja is a fúzióját.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!