A nagy jólét helyett nagy a baj

Nem tudja tartani a tavaly év végén meghirdetett adócsökkentési programot a kormány – ismerte be tegnap Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök a koalíciós megállapodás aláírásakor. A konkrét lépések bejelentésére azonban még várni kell, azokra sem a megállapodás, sem a ma benyújtandó kormányprogram nem tér ki. Mindenesetre annyi biztos, hogy a költségvetési kiigazítást meg kell csinálni, mert ahogy a Népszabadság tudósítása szerint a hét végén Gyurcsány közölte: „Nagy a baj.”

Czirják Imre
2006. 05. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aláírta tegnap a koalíciós megállapodást Hiller István, az MSZP, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, valamint Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök. A dokumentum nem tartalmaz meglepetéseket. Rögzítik benne, hogy az SZDSZ három tiszta tárcát kap, vagyis ők adják az egészségügyi, a gazdasági és közlekedési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, illetve a helyetteseiket. Kimondják azt is, hogy Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós koordinációért felelős jelenlegi politikai államtitkára a posztján marad.
A koalíciós egyeztetésről szóló passzusok némileg szigorodtak, ugyanis az együtt szavazás érdekében a felek kimondták: az egyetértés nélkül vagy más frakció által benyújtott javaslatokról a két frakció vezetésének előzetes egyeztetését követően az MSZP és az SZDSZ azonos módon szavaz. Megegyezés hiányában a javaslatot egyik képviselőcsoport sem támogathatja. A megállapodásban szó esik az európai uniós pénzekről is. Kimondják: a Nemzeti fejlesztési terv és annak keretében a Magyarország rendelkezésére álló uniós pályázatok koordinálása érdekében a kormány létrehozza a nemzeti fejlesztési tanácsot. Ennek elnöke a miniszterelnök, alelnökét pedig az SZDSZ jelöli – mint megírtuk, Magyar Bálint személyében. A tagokat Gyurcsány Ferenc válogatja ki. (Bővebben a 13. oldalon.)
Hiller István és Kuncze Gábor egyaránt jó kompromisszumként értékelte a megállapodást. A kormányzás céljait számba vevő bevezető egyébként nem tartalmaz sok konkrétumot. Ehelyett olyan általános megfogalmazásokkal találkozni benne, mint hogy
· a szociáldemokrata–szabad demokrata koalíció szándéka, hogy bátor reformokból újjászülető, gyarapodó, sikeres, versenyképes és igazságos Magyarországot teremtsen, olyan országot, amely nem felzárkózni képes Európához, de néhány területen az élre tör;
· Magyarország belátható időn belül olyan nyugatias ország legyen, amely képes felszabadítani polgárainak tehetségét, olyan ország, ahol egyre nehezebb leszakadni és egyre könnyebb felemelkedni;
· megvédi a demokráciát és a jogállamiságot;
· fellép a korrupció ellen és a közélet tisztaságáért;
· az EU-forrásokkal megvalósítják a magyar történelem eddigi legjelentősebb fejlesztési programját.
Gyurcsány Ferenc az aláírást követően megjegyezte: tízmillió magyar nevében, de 15 millió érdekében kíván kormányozni.
Várhatóan a kormányprogram sem merészkedik majd az általánosságokon túl. Erről maga Gyurcsány tett tegnap hitet internetes naplójában: „ahogy a kormányprogramban nincs benne a nagyon pontos kormányszerkezet, nincs benne az egészségügy átalakításának részletes törvényszöveg-mélységű programja, ahogy csak utalunk az államreform fő irányaira és nem beszélünk a részletekről, ugyanígy a költségvetés tekintetében is csak a legfontosabbat rögzítjük. Azt, hogy az állam kiadásainak megregulázásával, a bevételek növelésével a ciklus közepére meg kívánunk felelni az egyensúly közeli állapotot leíró, ún. maastrichti kritériumoknak.” A részletekről „pedig már a kormánynak kell döntenie” – írja a miniszterelnök.
Kérdésre válaszolva annyit mindenesetre kifejtett Gyurcsány, hogy a tavaly az MSZP–SZDSZ által elfogadott középtávú adócsökkentési programot nem tudják tartani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.