A sértettség beszél belőlük

Az utóbbi napokban megjelent, a Fidesz választási vereségét elemző írásokra szeretnék reflektálni egyszerű szavazópolgárként. Kétségtelen, hogy a legelmarasztalóbb Tölgyessy Péter eszmefuttatása, a legprecízebben, a témába legmélyebben Csath Magdolna, Villányi Károly és a Magyar Nemzet jeles újságírói, illetve Tőkéczki László és a rádióban Szűrös Mátyás vezették be az olvasót, hallgatót.
Az az érzésem, hogy Tölgyessy Péterből – aki most a Fideszből is távozott, s aki az SZDSZ vezető személyiségei közé tartozott hajdanán –, akárcsak Debreczeni Józsefből, a sértettség beszél. Elemzi a jobboldali párt hibáit, de elsősorban Orbán miniszterelnök úrra koncentrál, akit el is akar távolítani a pártból. Nem bírálja a külső körülményeket, a jobboldal és a regnáló koalíció hibáit, nem tér ki a média tékozló és hamis tevékenységére, rendkívüli baloldaliságára, azoknak az újságíróknak, médiaszemélyiségeknek az erkölcstelen magatartására, akik porig akarták alázni az ellenzéki párt vezetőit, de főként a pártelnök személyét.
Pedagógiai pályafutásom egyik legnagyobb tanulsága – szerencsére időben – az volt, amikor a saját lányom azt mondta: akit mindig dicsérnek, arról végül mindenki elhiszi – bírálat híján –, hogy kiváló, a legjobb tulajdonságokkal rendelkezik. Hát így volt ez most a politikában, negatív előjellel!
Kérdezem: hányszor ragadtatta el magát Orbán miniszterelnök úr a többi párt vezetőjével szemben? Ha egyszer is megtette volna, akkor vitatkozhatnánk arról, hogy milyen stílust honosított meg. A szidalmazásokat, gúnyos megjegyzéseket, emberi méltóságába belekötő mondatokat, az inkorrekt magatartást a regnáló kormány tagjai kezdték és tették állandóvá a közéletben, azok, akik milliárdokkal a markukban felsőbbrendű lénynek képzelték magukat, s akik nem tudtak érveket felsorakoztatni a jobboldal személyiségeivel szemben. Ez az elítélendő magatartás csak erősödött a puccsal hatalomra került Gyurcsány miniszterelnök idejében. Mit mutatott fel eddig Kóka, Kuncze, Lendvai, Szanyi, Szekeres képviselő? Mármint minősíthetetlen stílusukon kívül.
Velük ellentétben soha, egyetlen jobboldali megmozduláson, amelyen részt vettem, nem hangzott el becsmérlő szó, közönséges kifejezés, mert fegyelmezett, sorsa jobbá tételéért tüntető tömeg gyűlt össze, aki bízott a polgári Magyarország felépítésében, amit nem üres frázisokkal, hanem munkával és családi összefogással, erkölcsi elvek szem előtt tartásával lehet csak elérni. Igaz, ez a mai életművészeknek nem tetszik, mindenki egyszerre akar meggazdagodni, mint a kádköves volt KISZ-titkár. Erre ösztönzik a fiatalokat is: legyél „művésszé” a különböző tv-műsorokban, csámcsogjon rajtad az ország – ez a sikk. A munkának igencsak kevés a becsülete, a tisztességnek meg alig van. A nemzetiszín zászlók alatt soha nem diadalittas tömeg állt. A vörös igenekkel hadonászók, a fanatizált tömeg az udvaroncok népes táborával viszont szánalomra méltó látvány volt.
Meggyőződésem (és sok ismerősömé, barátomé), hogy Orbán miniszterelnök úr továbbra is jelentős szerepet játszik a magyar politikában – nem az számít, hogy hány éve szerepel, hanem mit tett ezekben az években. Sokaknak inkább el kellene tűnnie a süllyesztőben, s lásd, a régi rendszer prominens képviselői is itt vannak. Hát kiknek kell akkor mindenáron a hatalom? Kik ragaszkodnak mindenképpen hozzá? A jobboldal táborát – mindnyájan azt reméljük – a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal növelni fogja a Fidesz.
A kettészakított országért a felelősség az MSZP-t terheli, mert soha nem nézte jó szemmel a más elveket, más erkölcsi értékeket vallókat. Most persze hangnemet váltottak, nemzeti összefogást hirdetnek, hogy csődjüket, a gazdasági válságot az ellenzék tegye rendbe helyettük.
Jakab Sándorné
Szeged