A globalizáció jelenségeit az egyház részben kihívásként, részben pozitív lehetőségként értékeli – jelentette ki Erdő Péter bíboros, érsek a Politikatörténeti Intézetben a hét végén. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a Globalizáció és egyház című előadásában azt fejtegette, hogy a tömegtájékoztatás és a gazdaság globalizálódása jelentékenyen formálja a kor emberét. A vizualitást fokozottan érvényesítő mai kommunikációs jelenségek sokszor érzelmileg intenzívebb hatást váltanak ki, de felületességre és tömeges reakcióra csábítanak. Az egyháznak a bíboros szerint az új lehetőségeket is felhasználva erkölcsi tartalmakat és olyan világnézetet kell közvetítenie, amely „az emberi létet értelmessé és élni érdemessé teszi”.
Ugyancsak a hét végén a magyar társadalom állapotára vonatkozó konferencia zajlott a Sapientia Hittudományi Főiskolán. Az apropó a Magyar Katolikus Püspöki Kar Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevele kibocsátásának 10. évfordulója volt. Seregély István érsek, Gyulay Endre püspök és Kárnitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektorhelyettese egyaránt hangsúlyozták: a helyzetkép és a megoldási irányok mindmáig időszerűek. Zlinszky János akadémikus, az Alkotmánybíróság egykori tagja rámutatott: az alkotmány előír egyfajta közösségi értékrendet, az emberi méltóság jegyében minden állampolgárnak kijáró létminimumot, de ezek érvényesíthetősége 16 éve megoldatlan. Nem érvényesül a munkához, az egészséghez való jog, a polgárok nem bízhatnak megtakarításaik értékállóságában. Tomka Miklós, a PPKE Szociológiai Intézetének vezetője szerint a hazai egyház a diktatúra négy évtizede után magától értetődően a társadalom kovászává igyekszik válni. Felidézte: a Horn-kormány idején megjelent püspöki kari dokumentumot általános elismerés fogadta – az üzenet gyors elfeledésének jegyében.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!