Zalaegerszeg után a vonat felhagy a zötyögéssel, már nem kell a bicikliket fogni a marhavagonban: a határ közelében elkészült az új szlovén–magyar vasútpálya, s az utolsó kilométereken úgy siklunk, mintha legalábbis nem a MÁV vendégszeretetét élveznénk.
Zalalövő. Innen már csak egy csepp tekerés a Vadása-tóról és koros templomáról ismert Hegyhátszentjakab, ahol harapni lehet a levegőt. Méregtelenítünk: a város zajának az emléke is szertefoszlik. És reménykedve dőlünk ágyba, talán csak ránk ijesztett az eső, s a szombat szikrázó nappal virrad ránk. Másnap még az istállóépület is eltűnik a szürke gomolyagban. Esik három napon át – hamar megszokjuk kopogását kabátunkon.
Az Őrség gyönyörű, mindenki tudja, azt viszont már kevesebben, hogy az igazi csodák a műutat elhagyva várnak: Pesten később hitetlenkedve hallgatják, amikor a rejtett völgyecskékben közöttünk átvágó őzekről regélünk. Pedig a tervezett Hegyhátszentjakab – Őrimagyarósd – Felsőmarác – Ivánc – Őriszentpéter táv közepén eltévedve nem várt akadályokba ütközünk, a Lugos patak mentén mennénk, ám rossz helyen letérve az útról vadregényes, mesébe illő, buja zöld völgybe jutunk. Lápon járunk, fentről az eső, alulról az erdő vize hűt, előkerül a szilvórium is – megfázás ellen! –; veregetjük egymást hátba a harmadik kör után. El lehet képzelni, hogy néz ránk második vendéglátónk, amikor lábunkról a zacskókat az új apartmanházban rázzuk le.
Reggel féktisztogatás, olajozás. Irány a szerek! Szalafő felett bejárjuk a pityerszeri skanzen minden zugát, és először ismerkedünk az őrségi kenyérlángossal, amit a vasárnap esti szálláson később a maga tökéletességében is megkóstolhatunk majd. De egyelőre el kell jutni Bajánsenyére a szép erdőgazdasági úton, majd az alkonyban még épp nyitva talált veleméri templom következik. A templom gondnoka készséggel regél a Szent Ferenccel egyidős, teljes szépségében megmaradt műemlékről s fontosságáról a magyar hagyományban. Szentgyörgyvölgyön, a falu feletti farmon szállunk meg. Ez már Nyugat-Európa, hümmögünk, de a vacsorára kapott tájételek még rendes magyar adagok. Az utolsó reggelen szomorú szedelődzködés. S a legszebb út még csak most következik: a Kerka völgyén keresztül Csödére, ahonnan már csak egy kőhajítás Zalalövő. Felsóhajtunk: az intercityre május 1-jétől biciklikocsit is kapcsolnak.
Hasznos információk. Az Őrségben megszámlálhatatlan új falusi vendéglátóhely nyílt a közelmúltban. Csak a helyi internetes gyűjtőoldalon hatvan szálláshely címe olvasható, amelyek többnyire kétezer és négyezer forint közötti áron foglalhatók le éjszakánként és személyenként. Elérhetőségek: őrségi tourinform iroda, 06-94/548-034, orseg.lap.hu, kulcsoshaz.hu.
Két év börtönre ítélte egy francia bíróság Moldova volt miniszterelnökét














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!