Bush harca a bevándorlókkal

Az amerikai szenátus áldását adta az ország déli, Mexikóval határos részén felállítandó biztonsági kerítésre. Az ügy szorosan kapcsolódik az Egyesült Államok idegenrendészetével és az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos társadalmi vitához.

Munkatársunktól
2006. 05. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Államokban jó ideje politikai csata dúl a jelenlegi szabályozást szigorítani kívánók és a legalizálás hívei között. Most a szenátus 83:16 arányban úgy döntött, hogy engedélyezi a mintegy hatszáz kilométeres kerítésrendszer felállítását az ország déli határain. Ettől a Mexikó felől érkező illegális bevándorlók számának visszaszorítását remélik. A szenátus egyidejűleg jóváhagyta a vendégmunkásokra vonatkozó programot is. A bevándorlási intézkedések ugyanakkor még nem hatályosak, miután a képviselőházzal is össze kell hangolni a döntéseket. Ez utóbbi testület egyébként egy jóval szigorúbb változatot fogadott el tavaly decemberben, amely többek között az illegális bevándorlást bűncselekménynek mondja ki, az ilyen módon érkezettek számára nem teszi lehetővé az állampolgárság megszerzését, és a szenátus által most elfogadott kerítésszakasznál kétszer hosszabbat tervez.
A mostani szavazást nagy várakozás előzte meg Amerika-szerte. Hozzájárult ehhez George Bush hétfői beszéde, amelyben idegenrendészeti-bevándorlási reformokat és határozott fellépést ígért a nemzetnek. Televíziós beszédében az amerikai elnök bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda hatezer katonáját vezénylik a mexikói határra az illegális bevándorlás megfékezésére. Az ügy diplomáciai bonyodalmat is okozott, hiszen Vicente Fox mexikói elnök már vasárnap felhívta Bush elnököt, és aggodalmának adott hangot a tervezett mozgósítás miatt. Bush elnök megpróbálta eloszlatni Fox aggodalmait, de egyfajta erődemonstrációként tegnap személyesen is megszemlélte az egyik „problematikus” arizonai határszakaszt. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a közelgő kongresszusi választások előtt a határozott idegenrendészeti intézkedések kiválthatják az emberek szimpátiáját, azaz a republikánusok növelhetik népszerűségüket. Az idegenrendészeti kérdés fontosságát jelzi, hogy tavaly 1,2 millió személyt fogtak el illegális határátlépés közben, és a becslések szerint legalább félmillió embernek sikerült átkelnie a 3200 kilométer hoszszú déli határon.
A szenátusi döntést az érintettek nem fogadták kitörő örömmel. Emigránsszervezetek tiltakozó megmozdulást tartottak a szenátus épületénél, a mintegy ezer tüntető húsz államból érkezett a fővárosba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.