Dzurinda felkavarja a kampányt

Neszméri Sándor
2006. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan is elkezdődött Szlovákiában a június 17-re előre hozott parlamenti választások kampánya. Kampánynyitóján Mikulás Dzurinda kormányfő, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke gondoskodott az érdekességről, ugyanis kassai nagygyűlésén bejelentette, a találgatásokkal ellentétben az SZDKU kizárólag a Magyar Koalíció Pártjával és a Kereszténydemokrata Mozgalommal tudja elképzelni a közös kormányzást a választások után. Dzurinda leszögezte: „A három párt programja áll a legközelebb egymáshoz, ezek a programok garantálják a megkezdett reformok folytatását. Az SZDKU nem lép koalícióra a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal sem, amely mind a mai napig nem nézett szembe bűnös tevékenységével az 1994–98-as időszakban, Robert Fico Smerje pedig a reformok megszüntetésére készül, amivel visszavezetné az országot a korlátlan osztogatás időszakába, s még unokáinkra is terheket róna felelőtlen gazdaságpolitikájával.” Dzurinda egyértelművé tette, hogy számára az idei választási kampány, illetve maguk a választások „arról szólnak, folytatja-e az ország a megkezdett egészséges reformfolyamatot, amelynek eredményeit egyre erőteljesebben érezhetik a polgárok is, avagy visszatér egy járhatatlan útra”.
Mikulás Dzurinda bejelentése élénkítheti az eleddig igen unalmas és a szakértők szerint „semmiről sem szóló kampányt”, hiszen az elemzők a pártok idáig tapasztalt visszafogottságát többek között azzal magyarázták, hogy „mindenki helyezkedik, senki sem akar olyat tenni vagy mondani, amivel csökken koalíciós potenciálja, mert a választások kimenetele igen kétséges a választások iránt igen csekély érdeklődést mutató polgárok miatt”. Dzurinda bejelentése tehát azt jelentheti, hogy élesebbé és határozottabbá válik a kampány a parlamentbe jutásra esélyes jobb- és baloldali pártok között, bár a dolgok jelenlegi állása szerint nehezen elképzelhető a kormányfő által felvázolt koalíció létrejötte.
A május eleji közvélemény-kutatások szerint ugyanis az SZDKU-nak, a magyaroknak és a kereszténydemokratáknak együtt van olyan támogatottsága, mint a Fico vezette Smernek, ami 30 százalék körüli népszerűséget jelent, ez pedig aligha lesz elégséges a parlamenti többség eléréséhez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.