Egy mókás mokkás

2006. 05. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz megújulását maga a polgári média akadályozza.
Új a megállapítás, de nem szabad felelőtlenül elmenni mellette, merthogy olyan médiaszemélyiség szájából hangzott el a minap, aki a nemzet notórius gondolatformálója, jó ideje rendszeres napihír a sajtóban, majdnem azt mondtam, az ügyeletes falurossza. (Újságíró-iskolát is működtet, aki beiratkozik oda, fizet, mint a katonatiszt – de az most egy másik téma.) Természetesen Havas Henrikről van szó, és a neki mikrofont adó TV2 Mokka műsoráról.
Amint azt a médiaszemélyiség a jelzett műsorban elmondta, hihetetlenül drukkol azért, hogy a Fidesz visszataláljon önmagához. Most azonban – közölte Havas tanár úr – erre kevés az esély, ugyanis az ellenzéki pártot gúzsba köti a Hír Televízió, a Magyar Nemzet és a Demokrata. Azt is mondta a mókás mokkás, hogy a „Magyar Nemzet című nyomtatványt” Dávid Ibolya MDF-vezér csipesszel sem fogja meg.
Hogyan lehetne – teszi fel a kérdést Havas Henrik – megszabadulni azoktól a publicistáktól és értelmiségiektől, akik nem feltétlenül újságírók, de a médiában olyan hangot ütnek meg, ami egyszerűen ellehetetleníti, hogy normális értelmiség ezt elfogadja? (A „normális értelmiség” valószínűleg a tanár úr és szűkebb környezete – mi meg, akiktől megszabadulni vágyik Havas, a média hátsó udvara.) Itt jegyzem meg, miközben Henrik kolléga saját bevallása szerint nem olvassa a Magyar Nemzet című „nyomtatványt”, műsorában szó szerint idézget lapunkból, a közel hetvenesztendős napilapból… Gondolatmenetét egyszer talán majd megmagyarázza valahogyan a tanítványainak. Van benne gyakorlata.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.