Sokan annak ellenére sem akarják elhagyni otthonukat az indonéziai Merapi vulkán környékén élők közül, hogy már nemcsak a földkéreg rezgései, az állandósult morajlás, a kénes gőzök és a füst jelzi a közelgő kitörést, hanem az új lávakúp is, ami a hét végére nőtt a hegy csúcsánál – jelentette a CNN.
A Merapi most egy bedugaszolt palackhoz hasonlítható, amelyből a dugót kilőni készül az egyre növekvő nyomás – nyilatkozta Michael Ramsey amerikai geológus.
– Ha ez az áttüzesedett köveket, hamut és gázokat ötvöző lavina elindul lefelé, már késő lesz, minden útjába eső életet hihetetlen gyorsasággal pusztít el – figyelmeztetett Catherine Hickson kanadai vulkanológus is.
Az ENSZ adatai szerint 80 ezer ember életét veszélyeztetheti a kitörés. Ucip Bahagia, a helyi válságkezelő központ igazgatója azonban úgy véli: egyelőre csak 22 500 ember átmeneti elszállásolásáról kell gondoskodniuk. A menedékhelyek máris túlzsúfoltak, pedig a magasabban fekvő településekről több száz embert még le sem hoztak. Az utakat a veszélyzóna tíz kilométeres körzetében lezárták, éjszakánként mégis sokan visszalopódznak, hogy megetessék háziállataikat, és megvédjék otthonukat a tolvajoktól. Akik nem hajlandók megválni a házuktól, azok a katasztrófát a hegyi szellemek haragjának tulajdonítják. Szerintük csak az imádság segíthet.
A Merapi legutóbbi, 1994-es kitörésekor hatvanhatan haltak meg, 1930-ban pedig 1370 ember vált a vulkán áldozatává.
Hiába próbálkozik Magyar Péter, a külhoni magyarokat nem lehet átverni















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!