Irán nukleáris programjának kezelése állt az izraeli miniszterelnök és az amerikai elnök washingtoni találkozójának homlokterében – közölték hírügynökségek a megbeszélésről. Ehud Olmert izraeli kormányfő első hivatalos útját tette az Egyesült Államokba, ahol meg is kapta az ígéretet arra, hogy Amerika meg fogja védeni Izraelt Irántól. A két politikus közös nyilatkozatban ítélte aggasztónak az iráni atomprogramot, és felszólította Teheránt a tervek beszüntetésére.
Olmert emellett tájékoztatta George Bush amerikai elnököt arról az elképzeléséről, hogy egyoldalúan kivonnák csapataikat Ciszjordánia nagy részéről, ahonnan egyúttal a zsidó telepek lakosságát is kiköltöztetnék. A miniszterelnök egyébként kiemelte, hogy 6–9 hónapon át várja mostantól a palesztin partner megjelenését, ha azonban ennyi idő alatt nem mutatkozik remény a tárgyalásokra, akkor a palesztinok megkérdezése nélkül fog lépni. Bush elégedetten vette tudomásul, hogy az általa is szorgalmazott „két állam” megoldás felé tesz lépéseket Tel-Aviv, ám csak általánosságokban fogadta kedvezően az izraeli kormányfő javaslatát, részletekbe nem bocsátkozott. A két vezető egyúttal nyilatkozatban vette védelmébe az útiterv néven ismert békeprogramot, amely szerintük továbbra is él, és az alapján kell folytatni a tárgyalásokat a palesztinok és az izraeliek között. Mint ismeretes, ebben a tervben is az áll, hogy a Palesztin Hatóság elismeri Izrael jogát a létezésre, valamint megszünteti az erőszakot. A Hamász vezette palesztin kormány jelenleg ezt nem hajlandó elfogadni. A kormányfő még hétfőn este találkozott Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel, majd az elnökkel való megbeszélés után Dick Cheney alelnökkel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel is tárgyalt.
A palesztin kormány vezetője, Iszmail Haníje ugyanakkor bejelentette, ha Izrael visszatér az 1967-es háború előtti határokhoz, hajlandók megegyezni a tűzszünet évekre szóló meghosszabbításában. A kormányfő meglepetését fejezte ki, hogy az izraeli kormány tárgyalási ajánlatukat sem fogadta el, amely a napi események kezelésére szorítkozott volna.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!