Elaprózott magyar voksok Kárpátalján

Egyesek rossznak, mások nagyon rossznak, és vannak, akik szégyenletes és megmagyarázhatatlan kudarcnak tartják a kárpátaljai magyarok szereplését, illetve leszereplését a március végi ukrajnai választásokon. Az ugyan eleve nyilvánvaló volt, hogy az arányos választási törvényből adódóan a független Ukrajna történetében először parlamenti képviselet nélkül marad a kárpátaljai magyarság, azt viszont számos kedvezőtlen előjel ellenére is remélni lehetett, hogy az önkormányzati választásokon többségük mégis a magyar jelöltekre fog voksolni.

Először adatott meg annak a lehetősége, hogy a magyarok egy tömbben, magyarok a magyarokra szavazhatnak, ami esélyt adott nekik arra, hogy bizonyítsák etnikai egységüket, összetartásukat és nem utolsósorban politikai súlyukat. Minderre azért is nagy szükség lett volna, mivel az új politikai reform szerint a jövőben várhatóan felértékelődik az önkormányzatok szerepe. Jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy már a választási kampány legelején nyilvánvalóvá vált, sok perspektivikus üzletember és politikus is eleve a helyi önkormányzatok, elsősorban a megyei tanácsok képviselői mandátumának a megszerzését célozta meg, szándékosan kerülve az összecsapást azokkal a „nehézsúlyúakkal”, akik minden lehetőt és lehetetlent elkövettek a parlamentbe való bekerülésért. Feltehetőleg azzal érveltek: a politikát végül is ott csinálják, ahol élsz és dolgozol, a gazdaságot pedig még inkább. A földterületek kiutalása például teljes egészében a helyi önkormányzatok jogkörébe tartozik, legyen szó építkezésről vagy ipari létesítményről. Az önkormányzatok képviselői testületébe való bekerülés tehát mindenképpen vonzónak és egyben jó befektetésnek is tűnt. Hogy azonban mennyiben valósulnak majd meg az elképzelések, illetve térülnek meg a befektetések, egyelőre nehéz lenne megjósolni, jóllehet azt előre látni lehetett Kárpátalján is, hogy helyi szinten nem az ideológiák és a pártszempontok, hanem elsősorban a helyi sajátosságok és érdekek, valamint a személyes kapcsolatok lesznek a döntők a koalíciós megállapodások megkötésében, amelyekről egyébként a törvény nem is rendelkezik.
Elemzők szerint azonban még nagyon sok víz lefolyik addig a Dnyeperen és következésképpen a Tiszán is, amíg a politikai reform szellemében az önkormányzatok teljes egészében átveszik majd az állami közigazgatások jogkörét. Viktor Juscsenko államfő ugyanis nyilvánvalóan mindent elkövet azért, hogy a jelenlegi hatalmi status quót minél hosszabb ideig jegelje. S erre most, úgy látszik, meg is van minden esélye, hiszen kétségtelen tény, hogy a választásokat követően az államfő szerepe és befolyása lényegesen megnövekedett, noha az idei esztendő kezdetével életbe lépett politikai reform alaposan megcsonkította az elnöki jogköröket. Ennek ellenére ma mégis mindenki az ő kegyeit keresi, hozzá megy tanácskozni, ő pedig igyekszik is élni ezzel a lehetőséggel. Igazán elemében van, irányít, szervez, egyszóval egyre erősebben tartja kezében a szálakat, és ez feltehetőleg így marad az új koalíció és kormány megalakítása után is, hiszen az ő elképzelései szerint készül a koalíciós megállapodás, és ő látta el tanácsokkal, utasításokkal az államigazgatás és az önkormányzatok reformját kidolgozó bizottságot is, amely éppen a napokban tartotta meg első összejövetelét.
A jogosítványok körüli bizonytalanság azonban nem feledtetheti el a magyarok választási eredményeit. A számokkal kifejezhető teljesítmény ugyanis önmagáért beszél. A statisztika szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Pártnak (UMP) a megyei tanácsban öt, a járási tanácsokban 49, a városi tanácsokban pedig 22 képviselője van, míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) ennek megfelelően négy, 36 és kilenc mandátummal rendelkezik. A falusi tanácsokban viszont az UMDP teljesített jobban: a kárpátaljai 68 magyar többségű önkormányzat vezetője közül 45, a képviselő-testületnek pedig csaknem a 70 százaléka tagja az UMDSZ-nek. Ebből következően tehát az UMDSZ akár még sikerként is elkönyvelheti a választások eredményét, hiszen gyakorlatilag az utóbbi három-négy év alatt tornázta fel magát szinte a semmiből, maximálisan kihasználva a Kucsma-rezsim által mérhetetlen hatalommal felruházott Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párthoz (SZDPU/o/) való szoros kötődését, illetve – az UMDSZ első alelnöke, Kőszeghy Elemér kedvenc szavajárásával – Ivan Rizak kormányzó és Gajdos István UMDSZ-elnök „tejtestvériségét”. Különben sem került igazán nagy erőfeszítésbe például a magyar települések polgármesterei döntő többségének a beterelése az UMDSZ-be, hiszen közülük legfeljebb hárman-négyen voltak olyanok, akik nem léptek be az egyesített szociáldemokrata pártba.
A KMKSZ viszont egyértelműen elégedetlen az eredményekkel, amelyeket Kovács Miklós szerint semmiképpen nem lehet pozitívan értékelni. A szövetség elnöke úgy véli, olyan rossz eredmény született, amivel tulajdonképpen nem lehet mit kezdeni, hiszen még a politika sem tudja érte igazán a felelősséget vállalni. A történtek ugyanis sokkal mélyebb válságra utalnak annál, hogy elhamarkodott, felületes következtetéseket vonjunk le. Azt ugyanis, hogy a magyarok 30 százaléka nem ment el szavazni, illetve az ukrán pártokra adta voksát, nem lehet csupán az identitás számlájára írni. Az ukrán pártokra adott voksokban például nagy szerepe volt annak, hogy azok mindenkinek és mindent ígértek, s a jelenlegi gazdasági helyzetben ez igazán hatott.
Tény és való ugyanis, hogy az ország nyugati kapujának tekintett Kárpátalját Ukrajna egyik legszegényebb régiójaként tartják számon, ahol az egyik legnagyobb a munkanélküliség, ahonnan a lakosság létszámához viszonyítva talán a legtöbben valamelyik nyugatabbra levő országban keresik a kenyerüket, viszont a 750 hrivnyát kitevő havi bér a legalacsonyabb, éppen a fele például annak, amit a fővárosban és a keleti megyékben keresnek az emberek. Igaz ugyan, hogy a múlt év gazdasági mutatói szerint a megye előbbre lépett, és elkerült a sereghajtó helyről, ám mindez az emberek pénztárcáján egyáltalán nem érezhető. Sőt tovább nőtt a kifizetetlen bérek összege és a munkanélküliek száma, mi több, 27 százalékkal csökkent tavaly a külföldi befektetések részaránya.
Mindez viszont nem szolgálhat elegendő érvként a magyarok gyenge választási teljesítményének indoklására. A legtöbben, köztük például Viktor Pascsenko ungvári politológus és Fegyir Sándor egyetemi tanár, választási szakértő a magyarok megosztottságát, voksaik elaprózottságát tartják a két magyar párt gyenge választási eredménye legfőbb okának. S ebben nyilvánvalóan igazuk is van, de nem járnak messze az igazságtól azok sem, akik azt állítják, hogy a magyarság megosztottsága nem tesz jót a közösség megítélésének sem. Mert mit is akarhatnak ezek a magyarok, ha egymással sem tudnak békét kötni? – tehetik fel jogosan a kérdést az ukránok, utalva például a KMKSZ által évekkel ezelőtt megfogalmazott önálló közigazgatási egységre, a Tisza-melléki járás kialakítására vonatkozó igényre.
A jövő szempontjából azonban mégis bizakodást kelthet az, hogy a gyenge választási eredményekből elsősorban a KMKSZ-nek messzemenően sikerült a lehető legtöbbet kihoznia. A szövetség jelöltje lett ugyanis a megyei tanács elnökhelyettese, a beregszászi járási tanács elnöke, valamint a nagyszőlősi és az ungvári járási tanács alelnöke, míg Beregszász polgármesteri tisztségét az UMDSZ elnöke szerezte meg. Ez pedig a történtek ellenére is újra csak felértékelte a régióban a magyarság jelentőségét és felelősségét.