Elfogták a tálibok parancsnokát

Hírösszefoglaló
2006. 05. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták Afganisztánban Dadullah mollát, a tálibok első számú parancsnokát – adta hírül tegnap a BBC afgán illetékesek beszámolójára hivatkozva. A hírek szerint a férfit a közép-ázsiai ország egyik déli tartományában, Kandahárban fogták el a nemzetközi csapatban szolgáló katonák.
Az Afganisztánt megszálló amerikai csapatok 2001-ben űzték ki a hatalomból az akkor uralmon lévő tálibokat, és több mint négy éve igyekeznek Dadullah nyomára bukkanni. Őt tartják ugyanis az elmúlt időszakban a szintén déli Helmand tartományban kiújult véres harcok megszervezőjének. A tegnapelőtt véget ért fegyveres összecsapásokban legalább ötven tálib harcos és tizenhárom rendőr vesztette életét.
Dadullah molla – akit Omár molla tálib vezető egyik közeli barátjaként tartanak számon – három évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy a tálibok mindaddig nem teszik le a fegyvert, amíg „a zsidókat és a keresztényeket, a keresztes hadjáratban részt vevő minden külföldit” ki nem űzik az országból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.