Átfogó építésügyi ellenőrzést tartottak tegnap a fővárosban, az ország valamennyi építésfelügyelőjének részvételével. Az ellenőrzések során elsősorban az építkezéseken részt vevők jogosultságát vizsgálták, illetve azt, hogy a tartószerkezetek és a szigetelések megfelelnek-e az előírásoknak.
– Harminc ellenőr vett részt a vizsgálatban, többen, mint ahogy azt vártuk, mert volt olyan közigazgatási hivatal, amely a tapasztalatszerzés érdekében több kollégát is küldött – mondta lapunknak az egyik építkezés vizsgálata közben Bedő Katalin, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal főosztályvezetője. Tájékoztatása szerint az ellenőrök tíz csoportban több mint 30 építkezést ellenőriztek. Múlt héten már tudták, hogy mely helyszíneket ellenőrzik, ezeket úgy válogatták ki, hogy különféle rendeltetésű és volumenű építkezések legyenek, így családi és társasházakat, csarnokokat és kereskedelmi célú épületeket is. Az ellenőrök főként az építkezéseken részt vevők jogosultságát vizsgálták, illetve azt, hogy a tartószerkezetek és a szigetelések megfelelnek-e az előírásoknak. A kontroll során szinte nem akadt hely, ahol ne találkoztak volna alapvető szakmai hibákkal – tájékoztatták lapunkat az építésvezetők. Az általunk is meglátogatott ház építője például egy áthidaló gerenda támpontjaként egy keresztbe vágott, s a kapilláris (lyukas) szerkezetére lefektetett téglát helyezett el, amivel éppen a tartószerkezeti szerepét iktatta ki.
Az összevont ellenőrzés fő célja az volt – mondta Bedő Katalin –, hogy az építésfelügyelők módszertani tapasztalatokat szerezzenek, amelyek alapján a jövő évben felállítandó építésfelügyelet egységes szemléletű működtetését elősegíthetik.
Mint korábban megírtuk, a parlament februárban fogadta el azt a törvényt, amely szerint az építésfelügyeleti rendszer állami szervezeti keretek között működve az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökének szakmai irányításával a közigazgatási hivatalok önálló igazgatási szerveként jön létre 2007. január 1-jétől. Az építésfelügyelet létszáma – feltéve, hogy a 2007. évi költségvetés tartalmazza majd ennek keretét – a jövő évtől 170-180 főre növekszik a jelenlegi 20-ról. – Az építésfelügyelet önállóságának az a jelentősége, hogy a szakmai irányítás egy helyre kerül, előnye pedig, hogy egységes szemlélettel működő felügyeletet lehet kialakítani, tehát az ország egész területén mindenütt a hasonló szabálytalanságokért azonos intézkedéseket hozhatnak – mondta a hivatal főosztályvezetője.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!