Ha közzéteszik a referendum hivatalos végeredményét, akkor még ma lemond az államközösségi elnök, a montenegrói Szvetozar Marovics, aki egyben a közös kormányfői tisztséget is ellátta. A közös minisztertanács utolsó ülését követően összehívják a legfelsőbb védelmi tanácsot – amelyet a három elnök, a szerb, a montenegrói és az államközösségi a tagja –, hogy a felhatalmazásokat átadják. A testület e formájában ugyancsak megszűnik. Marovics bejelentette, fontolgatja visszavonulását.
Lemondásával megüresedik a hadsereg főparancsnoki tisztsége. E posztot Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök szeretné magának annak ellenére, hogy az államfőt illeti. A vita azonban nem érinti a szétválás folyamatát, mint az sem, hogy az államközösségi minisztériumok közül melyeket tartanak meg. Most szerbiai lesz a védelmi és külügyi tárca, de az már nem biztos, hogy megmarad az emberi jogi és kisebbségi minisztérium. Fájdalommentesnek ígérkezik Szerbia és Montenegró szétválása, hiszen a két köztársaság már csaknem három éve gyakorlatilag külön működik, s mindeközben zajlott a vagyonelosztás is. A „közös” pedig – mivel Szerbia-Montenegrónak Szerbia a jogörököse – Belgrádra száll. Ugyanúgy, mint a tagság a nemzetközi intézményekben.
Miközben Montenegró a függetlenség ünnepélyes kikiáltására készül (július 13-án, államiságának napján), a montenegrói unionisták még mindig nem hajlandók elismerni a referendum eredményeit, ami miatt Miroslav Lajcák EU-diplomata csalódottságának hangot adva kijelentette, hogy az ellenzéknek törvényes joga bírósághoz fordulni, ellenőrizni az eredményeket, de tartózkodnia kellene a komolytalan politikai nyilatkozatoktól. Szavazatlopást kiáltottak egyes belgrádi körök is, amelyek igyekeznének kiélezni a „montenegrói kérdést”. Ljubomir Tadics, az elnök apja szerint „drasztikus szavazatlopás” történt azokban a községekben, ahol kisebbségiek élnek. Egyes bulvárlapok szerint albániaiak is szavaztak hamis igazolvánnyal. A szerb médiumok többsége úgy látja: a referendumot a kisebbségiek, így az albánok döntötték el. Egyesek a konfrontációt sem zárják ki.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!