Földrengés pusztított Indonéziában

Több mint 4200 halottja van az indonéziai Jáva szigetén a szombati földrengésnek, a sebesültek száma elérheti a húszezret is. A kormány szükségállapotot hirdetett ki. Nemzetközi segélyakció részeként héttagú magyar orvoscsoport indult a helyszínre.

MN-összeállítás
2006. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már meghaladja a 4200-at az indonéziai Jáva szigetét szombaton megrázó, a Richter-skála szerint 6,2-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig elérheti a húszezret is – jelentette az AP. A pontos adat még nem ismert, mert sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt. Egyedül Bantul városában több mint kétezer halottról tudnak, itt az épületek nyolcvan százaléka romba dőlt. A félmilliós Yogyakartában, Indonézia egykori fővárosában is sokan életüket vesztették. A város repülőterét lezárták, mert összeomlott az egyik várócsarnok. Nagy területeken szűnt meg az áramszolgáltatás, és a távközlési hálózat sem működik. A BBC beszámolói szerint Yogyakarta közelében súlyos károkat szenvedett két, a IX. században épült templomegyüttes, az egyik buddhista, a másik hindu.
A térség lakói az utórengésektől tartva a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, sokan azonban nem is tehettek mást: az indonéz Vöröskereszt 200 ezerre becsüli a fedél nélkül maradtak számát. A járványveszély elkerülése miatt a halottakat tömegsírokba temetik. Magyar áldozata az eddigi információk szerint nincs a katasztrófának – tájékoztatta az MTI-t Busztin György, Magyarország jakartai nagykövete. Elmondta: a madárinfluenza-veszély miatt a magyar turisták mostanában elkerülik a szigetországot.
Indonéziában ez volt a legsúlyosabb természeti csapás 2004 karácsonya óta, amikor az elemi erejű földrengés és az azt követő szökőár 170 ezer embert ölt meg. A mostani földmozgás epicentruma Yogyakartától 25 kilométerre délre, a tengerben volt, szökőár azonban a szakemberek szerint nem fenyeget.
A földrengés sújtotta város közel fekszik a Merapihoz, a szigetország kitöréssel fenyegető vulkánjához, amely miatt az elmúlt hetekben már több ezer embert kellett evakuálni.
A mentőcsapatokat a katonaság is segíti, Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök a helyszínen irányítja a munkálatokat. Az elnök a csapás utáni éjszakát is a menekülők között, a számukra felállított egyik sátorban töltötte.
Szükségállapotot hirdetett ki tegnap a kormány, az intézkedést bejelentő Jusuf Kalla alelnök azt ígérte, hogy egy éven belül elvégzik a teljes újjáépítést.
A kórházak már megteltek, az orvosok képtelenek ellátni az egyre nagyobb számban beszállított sebesülteket, noha huszonegy sebtiben felállított tábori kórház is hozzájárul erőfeszítéseikhez. Az indonéz kormány kérésére már megindultak a térségbe a nemzetközi segélyszállítmányok. Az UNICEF kétezer sátrat és kilencezer takarót, valamint tisztítószereket indított útnak. Az Európai Bizottság 3,8 millió dollár értékű azonnali segély folyósítását jelentette be, az Egyesült Államok 2,5 millió dollárt küld. Nagy-Britannia 5,5 millió, Ausztrália 2,3 millió, Kína 2 millió, Kanada 1,8 millió dollár átutalását jelentette be. A pápa krakkói miséjén tegnap ugyancsak az indonéz károsultak megsegítésére szólított fel.
Sok ország – köztük hazánk is – az ilyenkor szükséges felszerelésekkel és a helyszínre irányított orvosokkal igyekszik enyhíteni a katasztrófa következményeit. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet bejelentette, hogy Srí Lanka-i központja kész azonnali gyorssegélylyel támogatni a földrengés károsultjait. Az orvosi segítségen kívül ivóvizet, élelmiszert, higiéniai szereket, ruhaneműt és takarókat ajánlott fel azoknak, akik mindenüket elvesztették a természeti csapásban. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat az indonéziai Nias szigetén dolgozó három sebészét irányítja át a földrengés körzetébe. Budapestről is útnak indult hét orvos Yogyakartába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.