Gyors és alapos vizsgálatot ígér a Pentagon az amerikai katonák állítólagos iraki gyilkosságaival kapcsolatban. A bizonyítékokat megtekintve a védelmi minisztérium illetékesei úgy látják, egyes embereket kivégeztek a katonáik, másokat pedig dühükben agyonlőttek. Elemzők rámutatnak, az amerikai védelmi minisztérium elkezdte a közvélemény tájékoztatását, hogy az eredmények nyilvánosságra hozatala előtt felkészülhessenek a valóság befogadására. A Pentagon valószínűleg egy héten belül számot ad az eredményekről.
Az egyelőre nem tisztázott, valójában mi is történt tavaly november 19-én az iraki Hadisza városában, ám valószínűnek tűnik, hogy amerikai katonák – társuk halálán felháborodva – fegyvertelen civileket mészároltak le. Az amerikai hadsereg előzetesen 15 áldozatról adott számot, akik egy bombamerényletben vesztették életüket. Helyi lakosok azonban arról beszéltek, hogy a katonák – miután egy akna felrobbant járművük alatt, megölve egy társukat – körbejárták a falut, és bosszúszomjasan lemészároltak összesen 24 embert. A legidősebb közülük egy 76 éves mozgássérült, a legfiatalabb egy négyéves kisfiú. Egy helyi kislány beszámolt arról, hogy elbújt a házukban, az amerikaiak pedig bejöttek, és lemészárolták az egész családját. A gyilkosságokban a gyanú szerint legalább 10 tengerészgyalogos vett részt. Az ügyészség várhatóan gyilkossággal, gondatlanságból elkövetett emberöléssel, segítségnyújtás elmulasztásával és okirat-hamisítással fogja vádolni az érintetteket.
Amerikai politikusok sokkolónak tartják a híreket, amelyek ha igaznak bizonyulnak, még az Abu Graib börtön botrányánál is komolyabb felzúdulást okozhatnak.
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!